V i r t u á l i s   r e k o n s t r u k c i ó k

 

Középkori épületek számítógépes rekonstrukciójához kapcsolódóan ma már lehetőség van azok belső berendezéseinek megjelenítésére is, mely alkalmas a különböző korszakokban használt tárgyi világ bemutatására. A munka része minden egyes tárgy térbeli modelljének felépítése valamilyen CAD programmal, majd ezek felületeinek, színeinek meghatározása, végül renderelése, mely a végső, látványos képet adja. Lehetőség van állóképek és videók készítésére is, megfelelő technikával 3D képek létrehozására is alkalmas. De természetesen mindennek alapja a kutatás, hiszen az adott vár, palota, udvarház stb. berendezéséről régészeti leleteken túl a levéltáriban felkutatható adatok is számos információt szolgáltatnak, így elkerülhető, hogy a rekonstrukció csak általános képet mutasson az adott korról, hiszen minden épületnek a korra, területre, a birtokos családra és kapcsolataira, az aktuális életmódra utaló egyedi berendezése volt.

Képgaléria: Virtuális rekonstrukció készítése

Képgaléria: Virtuális rekonstrukció készítése