Válasz Prékopa Ágnes művészettörténész bírálatára

2012.05.22 22:12

 

Válasz  Prékopa Ágnes PHD művészettörténész opponens bírálatára

Tisztelt Prékopa Ágnes!

Legelőször is köszönettel tartozom elismerő szavaiért, mellyel munkám jelentőségét illette, és a jogos kritikáért, és tanácsaiért mellyel a dolgozatom pontosabb megfogalmazását segítette. Valóban sok örömöt okoz és egyben kihívást is jelent a gazdag és változatos forrásanyag lehetőség szerint minél alaposabb feltárása és kiaknázása. Munkám során nagyban támaszkodom a belsőépítészi, bútortervezői ismereteimre, a tervezői munkám és a kivitelezés során szerzett tapasztalataimra, ugyanakkor igyekeztem a feladatnak megfelelni, így a művészettörténeti kutatás módszertana terén mutatkozó hiányosságaimat pótolni. Ezúton is szeretném megköszönni az Opponenseknek, a Doktori Iskola minden tanárának, és különösen témavezetőmnek István Máriának e téren nyújtott iránymutatását. Bár igyekeztem minden, forrásként használt képanyaggal kapcsolatos adatot felderíteni, ez bizonyos esetekben nem sikerült maradéktalanul, jogos észrevételeit emiatt hálásan köszönöm, és igyekszem azokat folyamatosan javítani.

Engedje meg, hogy néhány felvetett kérdésére, észrevételére részletesebben reagáljak.

E.T Hall könyve számomra fontos és gondolatindító kérdéseket vetett fel a különböző kultúrák térfelfogásával kapcsolatban, s hiszem, hogy az életmódkutatással foglalkozó szakemberek számára e könyv elolvasása mindenképpen javasolt. Ám ennél prózaiabb okaim is voltak a mű szerepeltetésére. A disszertációm második, a térszervezéssel foglalkozó részében hivatkozom az ő felvetéseire, s bár könyve nem tartalmaz a reneszánsz bútorművészetre utaló megállapításokat, a dolgozat végén helyesnek tartottam a mű feltüntetését.

A textilek alapján alkotott színmintákra tett észrevételeit megszívlelem, bár itt nem a konkrét színek érzékeltetése volt a célom, hanem inkább annak láttatása, hogy a tárgyalt időszakban a tiszta színek használatát a kevert színek, és azon belül is a több (kettő: fekete-arany, vörös-arany stb. helyett három-négy szín: pl. lila-zöld-fekete) szín egymás melletti alkalmazása váltotta fel. A színek, a bútorok, a tér maitól eltérő használatának láttatását mind a dolgozatomban, mind a megvalósult rekonstrukciókban fontosnak tartom, hiszen nemcsak a a tárgyalt kor bútorhasználatának bemutatása a cél,  hanem az is, hogy a felkeltsem az érdeklődést az életmód megismerése iránt. Nem is annyira az a fontos, hogy kielégítsük a múzeumlátogatók ismeretéhségét (hiszen részben inkább szórakozni kíván), hanem inkább az, hogy egy kiállítás megtekintése nyomán keltsük fel az érdeklődést a téma iránt. A színminták megfelelő válogatása azonban valóban fontos, és a forrásmegjelölés a hibák kiszűrését is elősegítette volna. A képmelléklet hivatkozásaira utaló észrevételeit igyekszem – már a honlapon is – minél hamarabb pótolni.

A túlzottan általánosító megállapításaimra tett észrevétele jogos, csak egy esetben szeretném részben megvédeni a disszertációban tett és a bírálatban idézett kijelentést. Az ágyak rövidségének kérdése ugyanis izgalmas probléma. A vizsgált korban használt ágyak mérete tény, hiszen jó néhány darab maradt fenn, mind magyar mind európai vonatkozásban. Előbbire példa a Sárospataki Rákóczi Múzeumban őrzött reneszánsz ágy[1], melynek hossza az ágyszerkezettel együtt is mindössze 195 cm (így matracmérete körülbelül a 180 cm-t csak kissé haladhatta meg – összehasonlításul a mai szabvány matracméret 200 cm), a korabeli magyar bútorkészítéshez legközelebb álló délnémet, főleg fenyőfát használó asztalosok által gyártott gótikus és reneszánsz nyoszolyák (mint a salzburgi várban kiállított gótikus ágy[2], a müncheni Bajor Nemzeti Múzeum gyűjteményének több darabja is[3]) hasonló méretűek (175-190cm között mozognak). Izgalmas kérdés ugyanakkor a miért. Az ágy rövidsége indokolható lenne az átlagos testmagasság eltérő voltával, ugyanakkor ennek a mai testmagasságtól 15-20 cm-es eltérést kellene mutatnia. Ezt kívántam ellenőrizni az erre vonatkozó kutatási adatokkal (disszertáció 100. oldal: Richard H. Steckel: New Light on the ‘Dark Ages’: The Remarkably Tall Stature of European Men during the Medieval Era, Social Science History 28. [2004]). mely nem erősítette meg ezt a feltevést. Mi indokolja mégis, ezt a laikusok számára is szemmel látható eltérést?  Az ágyak méretével és az alvási testhelyzettel Zentai Tünde sem foglalkozott az ágy és az alvás története című munkájában. Az általam félreérthetően félig ülőhelyzetűnek nevezett fekvésmód helyett alkalmasabb párnákkal magasra felpolcolt fekvésmódot írni, mely megmagyarázhatja a rövidebb ágyméretet. (Magyarországi képeken: Szent Erzsébet születése, Kassa 1474-77, és a beteg szegények ágyai ugyan itt, Bártfai oltárkép 1480, Eperjes, Szent Miklós halála,1500 körül, Comenius illusztrációi 1685.). Bár mindkét alvástípusra lehet példákat hozni (csak egy párna és nyújtott fekvőhelyzet látható Frankovics Gergely: „Hasznos és fölötte szükséges könyv”-ében megjelent illusztrációján 1588.), az összes ábrázolást áttekintve mégis ez előbbi mód tűnik lényegesen gyakoribbnak.

 

Még egyszer köszönöm, hogy türelemmel és értő figyelemmel olvasta dolgozatomat, javaslatait és tanácsait a jövőben feltétlenül figyelembe fogom venni. Kifejezetten örülök annak, hogy munkámat pontosításokkal és további kiegészítésekkel együtt bár, de nyomtatásra érdemesnek tartotta, melyhez a későbbiekben is szívesen veszem szakértő tanácsait.

 Kérem Tisztelt Bírálómtól az opponensi véleményre adott válaszom elfogadását!

Budapest, 2012. május 3.

Lukács Zsófia

Építész tervezőművész

 



[1] Magyar Nemzeti Múzeum gyűjteménye, un Rákóczi ágy 1672. Ltsz: 1947.6.

[2] Alpok vidék, festett fa mennyezetes ágy, 15. század. Hohensalzburg, Inv.-Nr K 831/49.