1.1. Főúri lakóterek

Főúri lakóterek

Bármennyire is szeretném, nem térhetünk most ki a főúri rezidenciák részletes ismertetésére, itt csak utalnék a vonatkozó általam megismert forrásokra. A 16. századi északkelet-magyarországi kastélyokról Feld István jelentetett meg könyvet, időben és térben tágabb területet ölel fel a nem kevésbé részletes tanulmányokat tartalmazó Kastélyok évszázadai, évszázadok kastélyai c. kiadvány, Erdélyről a megkerülhetetlen B. Nagy Margit-féle „Várak, kastélyok, udvarházak” tudósít. Ezeken kívül munkáim során közelebbről megismerkedtem Füzér, Visegrád, Borsi, Szigliget, Kisnána, Szerencs kutatási eredményeivel, és természetesen számos egyedi kiadvány is kezembe került. Mindegyikre jellemző, hogy alapvetően az épületek építészeti ismertetésre szorítkoznak, ritka a berendezésre, funkcionális elrendezésre vonatkozó adat^[1]. Ezek összegzése, és szükségszerű általánosításából rajzolódik ki a kép a főúri lakóterek berendezéseiről.

A főúri, nemesi udvarok gyakran nemcsak egy, hanem több épületből álltak. A család lakóigényeit kielégítő tereken kívül az udvar életéhez tartozó tisztviselők, cselédek és azok családjainak is helyet kellett biztosítani, a birtok gazdasági központjaként is működnie kellett, a vagyon és a benne élők biztonságát is el kellett látnia, továbbá a család társadalmi jelentőségét is reprezentálnia kellett. A több helyiséges, többszintes és gyakran több épületből álló épületegyüttesek kialakítása igen változatos képet mutat, melyet összefoglalni szinte lehetetlen. Más adottságai voltak a síkvidéki építkezéseknek, és más a várakénak, megint más lehetőséget biztosítottak a városok szűk telkein felhúzott paloták. Ezek építészeti részletezését a fentebb említett kiadványok tartalmazzák, én inkább a helyiségtípusokat veszem most szemügyre.

A főúri lakótereknek a hétköznapi életszükségletek kielégítésén kívül még számtalan szerepnek meg kellett felelniük. Az épület fontos és talán leglátványosabb helyisége az ebédlőpalotaként megnevezett nagy terem volt, mely a reprezentatív, az egész háznép számára (családtagok és familiárisok) helyet biztosító étkezés helyszínéül szolgált, mindemellett ünnepélyes események, mulatságok, hitviták, vendégek fogadásai is itt kaptak helyet. Szándékosan nem írtam, hogy központi helyen lett volna, a korszak épületegyütteseit vizsgálva látható, hogy az egymáshoz lazán kapcsolódó helyiségcsoportok egyikeként jelent csak meg, lehetőleg kiemelt helyen, az emeleten, vagy önálló szárnyban. Díszes kialakítása mellett jellemző berendezési tárgya a pohárszék volt, mely kiváló lehetőséget biztosított a család gazdagságának bemutatására – lévén ez a legnyitottabb helyiség az idegenek előtt, de a nagy asztal (vagy asztalok) padokkal, később székekkel is gyakran helyet kaptak itt. A helyiség az épület vagy épületegyüttes legnagyobb terme volt, s az építtető tehetősségétől függően kiegészítette egy további, ám kisebb szobával. Ez utóbbinak szerepét csak sejthetjük, a királyi rezidenciák tróntermének mintájára a szűkebb körű vendégfogadásra, étkezésre biztosíthatott helyet. Ha az épületegyütteshez tartozott kápolna, az is a nagyterem közelében épült fel, ha nem is abból nyílóan.

A személyes élettereket a különböző lakószobák szolgálták ki. A tehetősebb családok minden tagja külön lakóegységet kapott, mely a 17. században már szinte kivétel nélkül kályhával fűtött volt. Egyre gyakrabban álltak önmagukban is több helyiségből, így külön lakrésze volt az „Úrnak”, az „Asszonynak”, a „leányasszonyoknak”, a tiszttartónak, stb. Ezek a lakóegységek/lakosztályok egy fűthető, nappali tartózkodásra alkalmas szobából, és csak a 16. század elejétől általánossá válóan fűtött hálószobából álltak, mely utóbbihoz már egy árnyékszék is csatlakozott. Külön helyiség szolgált a közös étkezésre. Ez az „étkezőpalota” gyakran a női és a férfiszárnyat összekötő helyiség volt.

A lakószoba előtt gyakran találunk „pitvart”. E megjelölés többnyire nem hálószoba céljára használt helyiségre vonatkozott, amelyből több másik helyiség is nyílott. A lakószobákhoz gyakran árnyékszék is tartozott. Helyenként farekesztővel volt két részre osztva, a belső rész szolgált kényelmes hálóhelyül. Több helyen a „házból” egy fűtetlen „kamra” is nyílt, ebben az esetben ez utóbbi szolgált hálóhelyiségül, és ebből nyílt az árnyékszék.

A lakószobák minden esetben, az ebédlőpaloták nagyobb részben fűtöttek voltak. Ezen kívül csak a konyhában, sütőházban találunk tüzelőberendezést, a többi helyiség fűtetlen volt. A várak berendezéséhez hozzátartozott a „darabant ház” is, mely a kapu közelében, az őrség szálláshelyeként volt fenntartva. A „kapu köze” többnyire az udvarra bevezető kapuépítményt jelölte, befelé és kifelé is egy-egy kapuszárny zárta ”közre”. Ez berendezett, gyakran fűthető, az állandó őrség tartózkodási helye volt. Itt találhatók a rabtartáshoz szükséges eszközök, de van, hogy a tömlöc is ennek közelében volt. A kapu felett igen gyakran található a számtartó vagy az épületért felelő tisztviselő szerényebben berendezett szálláshelye.

A döntő többségében a 17. századból való inventáriumokra támaszkodva elmondható, hogy a helyiségek berendezésének alapdarabja a padszék volt, mely igen széles körben elterjedt, sokféle formában megjelenő ülőbútor típust jelölt. A padokon kívül kisebb számban különböző székeket is összeírtak: „egyes székek”, „karosszékek”, „karszékek”, melyek mögött egyszerű gyalogszéket, bekötött ülőlapú hársfa székeket és támlás díszüléseket sejthetünk. Az utóbbiak a reprezentatív helyiségekben, meghatározott helyen álltak, a többit alkalomszerűen ide-oda helyezték.  Elhelyezésükről ezért keveset tudunk. Az összeírók számára csak a darabszám és a bútor értékének egy-két szóval való jelzése volt fontos. Ritkán említik csak, ha fal mellé állítva találták őket.

Az ülőbútorokon kívül a lakószoba berendezésének fontos darabja volt egy-egy asztal. Kivitelükre nézve meglehetősen nagy változatosságot mutatnak. Az úri szobában állók jelzői: kerek, hosszú, nyolcszegű, ládás, fiókos, párkányos, olaszlábas, keresztlábas, fekete, festett, cifrázott, gyontáros, rakott, gyalult, hársfa, fehér, kék posztóval bevont, egybenjáró. (A kiszolgáló helyiségekben levők: négyszögű, fenyődeszka, keresztlábon álló, tábori, paraszt, vágó, két szál deszkából álló, cövekeken álló, széles, fehér) Ezek mögött felfedezhetjük a bölcsős és fiókos asztal megjelöléseit, melyek valóban hol cifrán faragottak, hol festettek voltak, hársfából szép gyalult felülettel kialakítva. A kerek és nyolcszegű asztal alatt kisebb, lakószobába való asztalkákat kell értenünk, a hosszú asztal mögött a bakokra állítható lakomaasztalokat, vagy a 17. században divatba jött olasz lábas asztalokat. Íróasztal megnevezéssel csak kevésszer találkozunk, Uzdiszentpéteren Teleki Mihálynak volt egy olasz lábas, hosszú, vörös posztóval borított 3 fiókos íróasztala.

A hálószobákat a kályhák mellett az ágyak megléte jelzi, melyet leginkább „nyoszolya” néven jelölnek. A főúri ágyak baldachinosak, rézkarikákon^[2] elhúzható függönnyel rendelkeztek. Egyik hosszanti oldalról az ágyba jutást biztosító padszerű ágyfellépő állt, másik oldalon kisebb asztalka^[3], vagy gyakran a falban levő fülke^[4] szolgált lerakóhelyül a kisebb tárgyaknak. A nyugati táblaképekről ismert szoba WC funkciójú támlás ülőalkalmatosság meglétére nincs adatunk, de nem is zárhatjuk ki teljesen.

A tároló bútorok tették ki a berendezés nagyobb részét. A számos értéktárgy, iratok, könyvek és ruhadarabok tárolására a ládák szolgáltak. Mivel ládát az inventáriumokban csak igen ritkán, szinte csak elvétve találunk, de a hozományok, vagyonleltárak összeírásánál ruha, érték és fegyvertárolásra csupa díszes kivitelű ládát jelölnek meg, az összeírásokból történő hiányzásának egyetlen magyarázata az lehet, hogy a ládák az egyes személyek személyes tulajdonának számítottak, így az ingatlanok értékének összeírásakor ezek a tárgyak – bár ma bútoroknak tekintjük őket - nem jelentek meg. A ládák elhelyezése a képek tanúsága szerint a fal mellett, ritkán az ágy előtt volt szokásban. Füzéren 1654-ben az összeírt 7 ládából 6 a tárházban volt, s csak egy lakószobában. A szerencsi várban 1635-ben és 1643-ban is az  egyetlen összeírt, lakószobában levő ládát festett lábas, két singes (kb. 125 cm)-nek írják le. Ez a méret nem tűnik olyan nagynak, hogy az „öreg” jelzőt, amivel egyébként illetik, kiérdemelje. Az asztalos ládák ebben a korban 150-170 cm hosszúak. Az ácsolt ládák valamivel rövidebbek, a Nagyszeben környékéről ismert 15. századi keltezésű ládák 140-160 cm-esek. Elképzelhetőnek tartom, hogy az inventáriumok ládaként megjelölt bútordarabjai alatt nem a nagyméretű és díszes ruhatartó ládákat, hanem valamivel kisebb, valamilyen tárgy tárolására kitalált „dobozt” kell értenünk. A kiszolgáló és raktárhelyiségekben levő ládák egytől egyig cipótartók, kis, fedeletlen, puskához való dolgok tartására való, fűszeres stb. ládikák.

Szekrényt csak a raktárhelyiségben írtak össze, ez deszkából készült, gyakran több rekeszre osztott, néha a fölbe épített tároló volt, többnyire gabonatárolásra szolgált, fedél nélküli is lehetett. A szekrény tehát nem a ruhásszekrényt, hanem egy jóval egyszerűbb tárolót jelentett.

A 17. századi inventáriumok által említett tároló bútorok között a legtöbb a fogas volt, dacára annak, hogy egy sem maradt fenn belőlük. Többféle megnevezéssel is jellemezték: katonafogas, festett, „a házon körül”, gyontáros, rövid és hosszú, „deszkapárkány kiben horgas szegek vadnak verve”, vasszegekkel szegezett, rámás. Egy kései festett fa példány maradt csak fenn a miskolci Herman Ottó Múzeum gyűjteményében „Nemes Bajkor János építteté. Anno Dni 1773” felirattal, mely alapján elképzelhetjük kialakítását. A fogas egyben polc is volt, amely elvezethet bennünket egy érdekes felfedezéshez. Teleki Mihály oprakercisórai udvarházában 1683-ban leírják, hogy a fogason lapos, víznek való üvegek voltak. A 15.-16. századi magyarországi ábrázolásokon ugyan egy fogast sem látunk, ellenben jó néhány fali polcot találunk a lakóterekben, amit viszont a későbbi összeírások nem erősítenek meg. Polc néven csak egyszerű, néhány deszkából készített tárolóbútort írtak össze, minden esetben a gazdasági vagy kiszolgáló terekben. Vajon elképzelhető, hogy a lakószobák díszesebb fali polcaira a 17. századra fa fogak kerültek fel, funkciójuk kibővült, így kapták a fogas megjelölést, holott eredeti funkciójukat is megőrizték?

Ritkábban említett, mégis a főúri lakószobák berendezéshez kell sorolni a ruhatartó rudakat. Hogy ez a készség nem csak paraszti portákon fordult elő, több bizonyíték is van. II. Ulászló királyunk Zsigmond nevű öccse kis ideig a budai palotában élt, s számadáskönyvei alapján tudjuk, hogy ruháit ládákban és rudakon tartotta^[5]. Több ábrázolás^[6] és feljegyzés^[7] is megerősíti ezt a tárolási módot

Az almárium a 16. században jelenik meg az összeírásokban. Újféle tárolóbútor volt, a mai szekrény őse. Jellemzően falmélyedésben állt a nappali tartózkodásra szolgáló pitvarban, szobában, de nem volt elengedhetetlen tartozék még. Gyakran rendelkezett fiókkal, kulccsal zárható ajtóval, több polccal. Általában puskát, posztót^[8], nyerget, párnahuzatot, tányérokat, üvegeket tároltak benne^[9], később ruhaneműt, textileket is.

Pohárszék csak az ebédlőpalota tartozéka volt, ezért igen kevés darabot lehet találni egy-egy udvarházban. Többnyire emeletes, rekeszes, párkányos, esztergályozott orsóoszlopokkal díszített, néha fiókos változatai ismertek. Megmaradt pohárszékeink alapján sejthetően változatos formájúak lehettek.

A székely nemesi kúriák berendezésére 1599-ből származik két adat.^[10] Az egyik a feldúlt hodgyai kúria, amelynek 15 ajtaja alapján sejthető számú szobáiból, ládákat, szekrényeket, asztalokat, padokat vittek el, illetve törtek szét, a pohárszéket összevagdalták. Ugyanakkor nyoszolyát nem említenek a károk között, holott még az ablaküvegeket is betörték, a vasrácsokat kivették. A bútorok mellett a házban tárolták az edényeket (tálak, tányérok, kupák, poharak, serfőző teknőt, asztalos vagy kádár szerszámokat (fejsze, véső, kézvonó, fúró), fegyvereket, terményeket, és ruhaneműket. A nyujtódi udvarházban okozott kár ugyanebben az évben 3 nyoszolya, 3 asztal, továbbá padszékek, ajtók, és a pohárszék volt. A tárolóbútorként egyedül megnevezett szuszékban viszont búzát tartottak. Az értékes tárgyak tárolására szolgáló ládák és tartalmuk valószínűleg nem estek a fosztogatás áldozatává.

A falakat díszes kárpitok és szőnyegek fedték, melyre minden forrás bőséges bizonyítékot szolgáltat. A leggazdagabbak selyemből szőtt velencei kárpittal öltöztették a falakat, vagy vagyonokat érő gyapjúból szőtt képes kárpitokat függesztettek fel. A falikárpit használata a 17. században is megmaradt, az inventáriumok falon levő török oszlopos kárpitokról, székely kárpitról, iratos virágos kárpitokról tesznek említést, Teleki Mihálynak királyok és császárok arcképével díszített 11 db kárpit díszítette hálószobájának falát.

Ahova nem jutott a puha és kellemes tapintású kelmékből ott a falakat festéssel díszítették. Így az ablakmélyedéseket és az ajtófélfákat is. „Az ajtón belől mindjárt megvan az ajtómellyéke festve elegyes festékkel. (…) Mind az öt ablaknak belől az mellyéke igen szépen van virágokra írva sokszínű festékkel” – írja 1681-ben a nagysajói inventáló. A Pozsonyi vár ablakmélyedéseit Giulio Licinio egyik munkatársa festette a legdivatosabb reneszánsz groteszk díszítéssel ki^[11]. A 14.-15. században Európa szerte divatos zöld lombdíszű festéssel díszítették Árva, Bockó, Zólyom várát is, és a megmaradt apró töredékek, említések és nyomok alapján feltételezhető, hogy nálunk is a nyugati, északi vagy déli, szerencsésebb történelmi sorsú várak pompás színkavalkádjához hasonló falak között éltek nemeseink.

Zsigmond lengyel herceg budai lakosztályának hálószobájában (1500-1502) egy ágy volt, rajta atlasztakaró és vánkos. A falat egy kard és egy alabárd díszítette, és egy fém tükre is volt. Ruháit ládákban és rúdon tárolta. Az előtte levő dolgozószobában íróasztal állt, rajta tintatartóval, papirossal, viasszal. Itt tartotta ládákban a fontos iratait is. Az ebédlőtermében asztal állt, rajta posztóterítő, ezüstedényei pohárszéken sorakoztak^[12].

Bónis Ferenc 9 zárható helyiséggel rendelkező Kassai házában[13] 1665-ben összesen 43 db asztala volt, kettő ebből zárható. 7 nyoszolyája, 33 ülőbútora (pad és szék vegyesen hat féle típus), 7 almárium, 1 tálas, 22 fogas, és 13 db láda, melyeknek tartalmát is ismerjük: 1 vasalt pénzes ládája volt, hatban köntösök, ruhaneműk, prémek, ágyneműk, kéztörlők, abroszok, ezüst portékák, a többi kocsira való utazóláda volt. Ezeken kívül 15 keretezett képe, 39 könyve, réz és ón edényei, kristályüvegei és legyezői is voltak.

Főúri lakószobákban számolni kell a könyvek meglétével is. Királyi méretű könyvtárakra természetesen nem lehet gondolni, de mint fentebb láttuk, 10-50 darabos könyvkészletre igen. Ezeket is ládákban tárolták, a mindennapi használathoz azonban speciális bútordarabok is járulhattak. A könyveket tékára helyezték, vagy abban is tartották ^[14]. Ez alatt kisebb faliszekrényt, de olvasáshoz használt ferde támaszt is értettek.^[15]

A nemesség bútorait nemcsak vásárlással gyarapíthatta, hanem saját asztalosműhelyt is fenntarthatott. Az elkészített, egyedi bútordarabokra büszke lehetett, saját címerét, vagy készítésének tényét és dátumát is megörökítette, csakúgy, mint az építkezéseknél, mint Borsiban és Uzdiszentpéteren is láthatjuk.