Kisnána - Élet a várban: egy Jagelló-kori lakószoba

Ez év október 20-án átadták a felújított Kisnánai várat, ahol színvonalas számítógépes rekonstrukcióra épülő 3 dimenziós építéstörténeti kisfilm, új információs táblák, számtalan kronoszkóp mellett egy korabeli enteriőr rekonstrukciója is megvalósult, ahol nem pixelek, hanem valódi anyagok, színek és illatok segítenek megérteni és elképzelni a korabeli várak mindennapi életét.

Lukács Zsófia

Élet a várban: egy Jagelló-kori lakószoba

Az új kiállítás a kaputorony első emeletén, egy hosszú lépcső megmászása után tárul a látogatók szeme elé. A valahai várfalról megközelíthető csigalépcsőn néhány fokot lesétálva jutunk egy szűk, 3×4 méteres, vastag kőfalakkal határolt szoba ajtajába. A helyiség mennyezete magas, fagerendákból készült. Jelenleg két ablak világítja meg. Ezek egyike, mely a szobából pár lépcsőfokon meg is közelíthető, vélhetően későbbi kialakítású. Ez az első emeleti helyiség – sok más várhoz hasonlóan – szolgálhatott a mindenkori várkapitány lakószobájaként. A várbirtokosok szolgálatában álló nemesi származású férfiú családja nem itt lakott, hanem saját birtokán, ez úgymond csak a szolgálati lakhelye volt. Berendezése ennek megfelelően volt kialakítva: bútorai nem vetekedhettek a kor főúri berendezésével, de a paraszti egyszerűségnél jóval többet mutattak. Nem túl reprezentatív, de megfelelő kényelmet biztosító darabokat a közeli városok asztalosaitól szerezhették be, kialakításuk emiatt hasonló lehetett a polgári bútorokéhoz. A vár tartozékainak számítottak, de a láda, az apróbb tárgyak, a ruhák már a benne lakó tulajdonát képezték.

2.kép

A vár építészeti felújítása és turisztikai fejlesztése kapcsán merült föl a szoba korhű berendezésének ötlete. Az 1500-as évek eleji lakószobát megmaradt tárgyi anyag híján leginkább korabeli hazai ábrázolások és feljegyzések, régészeti leletek alapján tudtuk rekonstruálni. Az elsőtől az utolsó darabig újonnan készítettük a berendezési tárgyakat, hiszen csak így lehetett elérni, hogy az enteriőrnek a lehető legteljesebb, egységes képét tudjuk bemutatni. Ehhez a már korábbi hasonló munkák kapcsán felgyülemlett sokéves kutatómunka és tapasztalat, továbbá több, a kor tárgyi világát kutató szakember és a későközépkor kézműves fogásaiban jártas mesterember összefogására volt szükség – jelen esetben egy belsőépítész irányításával. Az öltözék-, fegyver- és kerámiarekonstrukciók mellett a legmarkánsabb terület a bútoroké. 3.kép Megmaradt tárgyi emlékek ez esetben nem segítették munkánkat, így elsősorban a Magyarország területén fennmaradt 16. század első feléből származó, enteriőröket ábrázoló oltárképek, a következő évszázad magyar várleltárai, illetve a fennmaradt bútorok alapján kirajzolódó hazai asztalos-tudáshoz köthető vidék bútorainak beható tanulmányozása volt segítségünkre. Célunk ismét a visegrádi királyi palotánál alkalmazott elvhez volt hasonló: azaz bemutatni azt az állapotot, ahogy a szoba berendezése a használat pillanatában kinézhetett. Emiatt nem alkalmaztunk öregítést, de fokozottan ügyeltünk az eredetivel megegyező hiteles szerkezetekre, felületkezelésre, technikára. Úgy gondolom, érdekes lehet átfutni, hogyan és mi alapján készültek a bútorok, milyen módon használták őket, hiszen e nélkü,l a végeredményt látva sokakban csodálkozást, néha hitetlenkedést vált ki a rekonstrukció, melyre a későbbiekben még visszatérek.

4.kép

A lakószoba berendezésének alapdarabja a nyoszolya, melynek birtoklása is már egyfajta rangot jelölt. Míg a főúri ágyak baldachinosak, rézkarikákon elhúzható függönnyel rendelkeztek, az alacsonyabb társadalmi rangú, de tehetős emberek az olcsóbb fenyőből készült, egyszerűbb változatokat használták. Az itt elkészített gombos díszű, oszloplábú ágy széles körben használatban volt a Felvidéken, de dél-Németország, Ausztria városaiban is általánosan elterjedt volt – körülbelül úgy, mint a 80-as évek Réka szekrénysora a hazai lakásokban. Küllemét, szerkezetét, arányait számtalan oltárkép is megőrizte, részletformáit, díszítését – mely a festmények alig-alig dokumentálnak - egy Salzburgban kiállított azonos korú, de baldachinos ágy alapján készítettük el. Az ágydeszkákra szalmazsák és gyapjúval töltött derékalj került, a fej alá pedig egy ma talán szokatlanul ható, kerek hosszúpárna. Erre terítettük a finom lenvászonból készített lepedőt, majd egy finoman díszített – a lippai oltárkép alapján zöld csíkos - párnát helyeztünk rá. A gyapjútakaró alá a huzat elődjét, egy újabb lepedőt terítettek, s ennek szélét hajtották vissza a takaróra.  A magas, de mainál rövidebb ágyba padszerű ágyfellépőről lehet beszállni, másik oldalon a falban levő fülke szolgált lerakóhelyül a kisebb nagyobb tárgyaknak. A berendezés másik fontos darabjának az asztal számított, melynél étkeztek, ittak, játszottak, írhattak. 5.kép A bútorgyűjtemények csak a díszesebb, bölcsős és fiókos asztalokat tartották megőrzésre méltónak, egyszerűbb változataikról csak az ábrázolások tudósítanak. Az itt látható darab eredetije a berethalmi oltárképen Mária születését ábrázoló jeleneten látható, ott Joachim ül a szoba sarkában az asztalnál, és olvas. A szétszedhető fenyőasztal mellé falhoz tolt padot állítottak. Illik tudni, hogy asztalhoz ekkoriban székre nemigen ültek, csak a legelőkelőbbek.

6.kép                  

És itt végére is érünk a lakóhelyiségekben található állandóan jelen levő tárgyaknak. A ládákat ugyanis nem tekintették a berendezés részének, sokkal inkább az ingóságok szállítására, személyes holmi tárolására szolgáló eszköznek. Elhelyezése a képek tanúsága szerint a fal mellett, ritkán az ágy előtt volt szokásban. Szekrényt még nem alkalmaztak ruhatárolásra, az csak mintegy kétszáz évvel később, az állandó lakberendezés kialakulásával, a lakóhelyiségek biztonságos zárhatóságával jöttek csak divatba. Ládát többfélét is használtak, jóval többet, mint a mai múzeumok és gyűjtemények darabjai alapján sejthetünk. Az ott megismert nagyméretű, díszes ládák ui. jobbára a gazdag arisztokratákat szolgálták. A mindennapi használatú holmikat, a fegyvereket, az ágyneműket, abroszokat, a különböző üvegcséket, valamint a kevésbé tehetősek az értékeiket más-más méretű és többféle kialakítású, egyszerűbb, praktikusabb ládákban szállították magukkal. Nem is tehettek másképp, hiszen ebbe a helyiségbe is csak egy kisebb ládát lehetett a szűk csigalépcsőn felhozni. Ez a szempont érvényesül az ágy és az asztal szerkezeténél is. Mindkettő szétszedhető, az előre kialakított csapolást faszegek tartják össze, így szükség esetén korabeli IKEA bútorként „lapra szerelve” tudták szállítani őket. Az itt bemutatott egyszerű, kisméretű, gótikus arányú láda a Nemzeti Galériában őrzött lippai oltárkép Mária születését ábrázoló táblája és Temesvári Pelbárt 1511-es könyvének illusztrációja, továbbá számos, főleg dél-tiroli fenyőláda tanulmányozása alapján készült.

A mai látogatók sokszor csodálkoznak ágy rövidségén. Az átlag testmagasság csak pár centivel maradt el a mostanitól, a jól táplált társadalmi réteg testmagassága azonban a maival volt közel azonos. Ez tehát nem indokolja az ágy ma megszokotthoz képest 15-20 cm-rel való rövidebb voltát. Az ok inkább az alvásmódban keresendő: a magas párnákkal megtámasztva, félig ülő helyzetben aludtak, mivel ”csak a halottak fekszenek kinyújtózkodva” – féltek a haláltól. 

Sok az olyan látogató, aki meglepődik a bútorok natúr, világos színén. A bútorgyűjteményekben fennmaradt, és ott megszokott 4-500 év alatt besötétedett, megkopott felületek helyett itt a fa friss, élénk, nyers színei dominálnak. Kutatásaim szerint a gótikában illetve kora reneszánsz idején nem használtak a fa eredeti színét besötétítő pácokat. Vagy „fejéren” azaz nyersen hagyták (olajjal, viasszal védve meg a nedvesség károsító hatásától), vagy „gyantározták”, azaz természetes gyantából és olajból készített fényes, a lakkhoz hasonló bevonattal látták el, vagy fedőfestékkel tették színessé a felületet. A 16-17. századi feljegyzésekből ismert, de vélhetően már korábban is használt, a legdrágábbnak számító „gyantározás” valószínűleg azonos lehetett a szintén 16-17. századi német receptekben megőrzött borostyánkő lakkal, melynek dióolajjal felfőzött változata barnás, sötét színű, ám fényes, tündöklő bevonatot képez. Ára miatt azonban csak a leggazdagabbak engedhették meg maguknak. A rekonstrukciónál keményolaj keveréket használtunk.

7.kép

A szobát egy kötélen leereszthető facsillár világítja meg. Régészeti lelet alapján rekonstruált kerámia tartóiba mártott faggyúgyertyát helyeztünk. Ez kevésbé „szagos” mint a birkafaggyúból készült, ugyanakkor használata jobban illik a várkapitányhoz, mint az adott korban drágának számító méhviasz gyertya. A padlót egyszerű gyékényszőnyeggel takartuk. A szegényebbek a hideg ellen szalmával szórták fel a padlót, a gazdagabbak szépen fonott gyékényszőnyeget terítettek le.

Az asztalon 16. század eleji korongozási technikával készült, kívül mázas kancsó és régészeti lelet alapján rekonstruált, belül máztalan gótikus ivópohár található. A várkapitány étkezni valószínűleg a vár népével közösen étkezett a nagyteremben, ezért nincs is más az asztalon. Szintén hiteles rekonstrukció a vadászkés, a falnak támasztott szakállas puska illetve a kard is. A Guthi-Országh család szolgálatában álló várnagy öltözéke magyaros kialakítású lehetett. Alul T-szabású fehér vászoninget, felette finom posztóból varrt, ón pitykékkel díszített színes dolmányt és nadrágot viselhetett. A dolmányt veretekkel díszített bőröv fogta össze derékban. A nadrág feszesen testhez álló volt, derekát zsinórral lehetett összehúzni. Mindehhez bőr lapokból varrt cipőt viselt, mely régészeti lelet alapján készült el.

8.kép

A rekonstrukció kézzel gyalult bútorait Szebényi László és csapata, illetve Ligeti Márton készítette el, a fegyvereket Ligetvári Géza kovácsolta, a kerámiák Véninger Péter keze nyomát dicsérik. Az öltözékek meghatározásában és elkészítésében Zay Orsolya volt segítségünkre. A bútortervek elkészítéséhez, a faanyagok, technikák, anyagvastagságok kiválasztásához felhasználtam a 2011-es doktori disszertációm anyagát. A kiállítás az év minden napján belépődíj ellenében látogatható, hozzáértő és kedves vezetéssel. Érdemes 2-3 órát is rászánni, van bőven látnivaló, ahol a vár kövei mellett testközelből ismerhető meg egy rég eltűnt idő bútorkészítése és bútorhasználata is.