XVII. századi ülőbútorok és megnevezéseik

 

XVII. századi ülőbútorok

és

megnevezéseik

az

inventáriumok tükrében

A' SzobA’ Sszoba, 1meg-ékessettetik menyé (zettel, és meg-deszkázott falakkal; 3 és meg-világosittatik ablakokkal; 4 meg-melegül a' kályhátul. 5 Annak házi-eszkozi, (szerszámi a' padok, 6 a' szekek, (se yék) 7 az asztalok 8 a' lábokkal, 9 és sámolyokkal, 10 és az ülö-párnák. 11 Fel-függesztetnek szönyegek-is. 12 A' csöndes nyugoda-lom kedvéjért vagyon az ágyas-ház ban, 13 - az ágy, 14 meg-vetve, a' nyoszolyában, 15 a' szalmán, 16 lepedökkel, 17 és paplanokkal, (pakró czokkal, dunyhák- - kal.) 18 A' föallya (vánkos) 19 vagyon az fö alat. A superláttal (kárpit- tal) 20 bé-födettetik az ágy.    A' vizellö-edény 21 az hojagnak meg-kön- nyebbétésere vagyon.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

L u k á c s   Z s ó f i a

T é m a v e z e t ő :   D r .   I s t v á n   M á r i a

A z   i p a r m ű v é s z e t – t ö r t é n e t i   k u t a t á s   m e t o d i k á j a

Dr.  V é g h   J á n o s

2 0 0 6. m á j u s

 

 

 

Régmúlt idők lakáskultúrája iránt érdeklődő ember több forrásból is tájékozódhat. Legkézenfekvőbb dolog a tárgyi emlékeket számba venni, de abban az esetben, ha az idők viharaiban ezek elvesztek, és eredeti környezetükből kikerültek, ezek csak nagyon hiányos képet mutathatnak. Ezeken kívül csak két lehetőség adódik: a képi ábrázolások, illetve az írott források tanulmányozása, ez utóbbiak leginkább a tulajdonosváltások idején felvett, ingó vagyonok leltárai – az inventáriumok. Magyarországon ez utóbbiak szolgáltatják a legtöbb adatot. Ezeket olvasva az embernek az a jóleső érzése támad, hogy szinte rekonstruálni tudja egy-egy vár, kastély, udvarház teljes tárgyi anyagát, belső berendezését. De hamar szemébe ötlik: mi lehetett a különbség a gyontáros bérlett pad és a bérlett gyontáros padszék között (Véche 1629). Kérdés ugyanis, hogy az összeíró által pontosnak szánt körülírások, kifejezések mögött milyen tárgy, bútordarab rejtőzik. Ezek közül, most csak az ülőbútorok megnevezéseivel és a mögöttük sejthető típusokkal kívánok foglalkozni.

Eddig jobbára nagyobb, átfogó munkák kapcsán került sor egy-egy hasonló kísérletre, de elmélyült kutatómunka legjobb tudomásom szerint nem történt e tárgyban.

A bútortörténet iránti érdeklődés 19. század végétől megmutatkozó folyamata során többféle szempontból érintették ezt a kérdést. Egyrészt néprajzi indíttatásból foglalkoztak a történeti bútorok megnevezéseivel, főleg a két háború között született több tanulmány az egyes bútorcsaládok megnevezéseinek köznyelvi és népnyelvi etimológiájával. Másrészt kifejezetten a történeti bútorokkal foglalkozó munkák merítettek az inventáriumok nyújtotta adatokból. Legkorábbi ilyen alapmunka Radvánszky Béla háromkötetes munkája[1], mely elsősorban forrásanyagként jelentős, de összefoglaló első kötetében összegyűjti a használt ülőalkalmatosságokat is az inventáriumokból vett kifejezéseket használva, azokat összegezve. Bár mindegyikhez rövid, képszerű leírást is szolgáltat, de adatai nem ellenőrizhetők. Másik hasonlóan nagy, átfogó igényű munka B. Nagy Margit erdélyi inventáriumokat feldolgozó két könyve[2]. Mindkettőben kísérletet tesz - többek között- az ülőbútorok inventáriumokból megismerhető rendszerezésére, de lényegében csak egy nagyon részletes leírásig jut.

Oberschall Magda[3], Voit Pál[4], Szabolcsi Hedvig,[5] Kovalovszki Júlia[6] Vadászi Erzsébet történeti bútorokkal foglalkozó munkái elsősorban a megmaradt tárgyi emlékeket dolgozzák fel, megnevezéseknél a mai köznyelvi terminusokból indulnak ki, csak a „hiányzó” darabokat próbálják inventáriumokból vett szemelvények alapján rekonstruálni, de többnyire puszta felsorolásnál töbre nem jutottak.

Kifejezetten enteriőrökkel foglalkozó újabb munka S. Nagy Katalin könyve[7], melyben igen nagy hangsúlyt fektet a fennmaradt ábrázolásokra.

A bútortörténetet szerkezeti szempontból vizsgáló eddigi legalaposabb munka egy néprajzzal foglalkozó szakember, K. Csilléry Klára tollából származik[8]. Ebben írott, képi és tárgyi anyagot egyaránt felhasználva, a bútorkészítés és használat fejlődését elemezve illeszti bele a magyarországi bútorművesség fejlődésének ívébe a paraszti bútorkészítés gyakorlatát.

Ezek a munkák egy adott kor lakáskultúráját, bútorhasználatának egészét bemutató igénnyel készültek, a rendelkezésre álló forrásanyagot azonban csak részlegesen használják ki, és elsősorban a feladat nagysága miatt nem tudnak – nem is kísérlik meg – a részletes elemzést. A bútormegnevezések terén láthatóan meglehetős zavar uralkodik, a szakirodalom által használt – funkció illetve szerkezeti elvű - rendszerbe nehezen, vagy sehogy sem illeszthetők bele az inventáriumok által használt megjelölések. Csak kevés tanulmány – főleg néprajzi ihletésűek – foglalkoznak az adatok nyelvészeti elemzésével. Alábbi tanulmányomban a megmaradt tárgyi anyag, az ábrázolások alapján megismerhető bútortípusok és szerkezetek, valamint az inventáriumok nyelvtani és statisztikai elemzése segítségével próbálok közelebb jutni a 17. század ülőbútor használatnak megismeréséhez.

 

Az eddigi tanulmányokban megjelenő zavart – véleményem szerint - az okozza, hogy ugyanazt a megjelölést ma más értelemben használjuk, mint az inventáriumok keletkezésének idejében. Ma, ha azt mondjuk szék, mindenki egy olyan ülőbútorra gondol, amelyen egy ember tud ülni. Ha azt mondjuk pad, akkor több ember elhelyezésére szolgáló ülőbútort értünk alatta. Tegyük hozzá: mai értelemben az előbbi alatt ráadásul támlával ellátott széket értünk, hiszen a támlátlan változat már hokedli lenne. Ha ugyanez alacsonyabb, úgy 30-35 cm magas, úgy zsámolyról, ha még kisebb (15-20 cm ülőmagasságú) sámliról beszélnénk. Ugyanez érvényes a pad kifejezésre: nemdebár egyszerű kivitelű, támlátlan, lábakra állított három-négy személyes deszka képe jelenik meg előttünk, de ha azt mondom: kerti pad már igényesebb kivitelű, támlás, sőt karfás ülőalkalmatosságra gondolunk. Ugyanilyen egyértelmű volt a 16.-17. században amikor karos egyesszékről, vagy egyes karszékről írtak. Ahhoz, hogy meg tudjuk fejteni az egyes leírások mögött rejlő típusokat le kell vetkőznünk a kifejezésekhez tapadt mai képeket, és fel kell tárnunk a reneszánsz- későreneszánsz emberének gondolkodásmódját. Elsősorban tisztázni kell, mi az, ami alapján más - más kifejezéssel illetünk egy-egy bútort. Mi alapján teszünk különbséget köztük? Csábító a gondolat, hogy konkrét szerkezeteket sejtsünk mögöttük, de ez a mai világban sem állja meg a helyét. Ha alaposabban megfigyeljük az ülőalkalmatosságokat és megnevezéseiket, észrevesszük, hogy legalább olyan gyakran méreteik, vagy használati módjuk szerint teszünk különbséget köztük, mint ahogy szerkezetük alapján. Erre K. Csilléry Klára mutatott rá már első munkái egyikében[9], azonban más szerzők nem vették át ezt az elgondolást, helyette a bútorok evolucionalista rendszerezését használják. Ám a bútorfélék funkció szerinti csoportosítása sem igazán helyt álló. A mai viszonyokhoz képest ugyanis jóval több bútortípus volt „multifunkcionális” azaz többféle módon használták. Ilyenek voltak a ládapadok, az ágyszékek, melyekről nehéz eldönteni, melyik célt szolgálták elsődlegesen.

Hogy elkerüljük a későbbi félreértéseket, szükségesnek tartom minden bútortípusnál megkülönböztetni a mai köznyelvi megjelölést (k.n.), az inventáriumokból ismert használati megjelölést (h.n.) és a pontosság kedvéért egy bútoripari szakkifejezésekkel leírt terminus technikust (t.t). Munkámban először számba veszem az ülőbútor megnevezéseket, figyelembe véve a szövegkontextust, amiben megjelennek, majd a nyelvtudomány segítségét felhasználva összevetem a  megismert szerkezetekkel, és bútorformákkal.

 

Ülőbútor megnevezések az inventáriumokban:

 

Az alábbiakban több, Erdélyből és Magyarországról származó 17. századi inventárium ülőbútorra vonatkozó kifejezését gyűjtöttem össze, lehetőleg úgy, hogy semmi ne maradjon ki belőle.

 

Pad                  asztal mellett két fejér bérlett pad – (Szentdemeter, 1629, Az grádicsnál való palotában)

Padszék          karos padszék, „elől pártázatos, festett, hosszú padszék a fal mellett” (Uzdiszentpéter 1679, asszonyháza), „hat padszéke vagyon, mind bélelt” (Kisbarcsa 1624, felső rend házak,első ház), „padszékek mind körül az fal mellett, egy nyeregtartó padszék is” (Kisbarcsa 1624, alsó rend házak,öregház) „küs fejér kötött padszék” (Szentdemeter 1629, az grádicsnál való palotában), „két gyontáros, karos padszék” (Szentdemeter 1629, az grádicsnál való palotában), „egy béllett és két paraszt padszék” (Siménfalva 1636, uraimék háza),” Kötött padszék” (Szentdemeter 1629, darabantház), „fal mellet valo Pad szék deszkábol” (Borsi 1638. Eczetes ház); „új, borított padszék benne” (Nagybún 1692, úr háza)

Padláda

Hosszúpad

Karos pad

Lóca                „vagyon itt tőkéken álló, gyalult hosszú fenyődeszka lóca nro 1.” (Uzdiszentpéter 1679,1. Bástya, külső szín); „Hosszú lóca alá való lábas székecskeű” (Uzdiszentpéter 1679, 2. Bástya); „Földbe vert lábakon álló, két-két szál deszkábul való lóca nro. 1” (Uzdiszentpéter 1679, Öreg, új konyha)

Szék                „fal mellé való, elől pártázatos, deszka, fejér szék nro. 1” (Uzdiszentpéter 1679, Felső rend házak, hosszú öreg palota), „Béllet szék” (Borsi, 1931); „béllett szék fal mellett waló 5 db” (Borsi 1631. új szeglet bástya), „újkeresztényektől csinált, bőrrel borított, töltött szék” (Szentdemeter 1629 belső küs házban)

Hosszú szék   kapu között (Borsi, 19319, „karotlan, hosszú deszkaszék” (Uzdiszentpéter 1679, Alsó rend házak, 4. ház), „paraszt hosszú, karotlan fejér szék” (Uzdiszentpéter 1679, Alsó rend házak, 3. ház), „item két hoszszú szék karjai nelkül” (Borsi 1694, kapun belől való alsó kő boltos ház)

Gyalogszék     „ket kis gialogh szék” (Borsi 1638. Káposztás ház – raktár féle)

Egyesszék      „karos egyesszék2, „Metéléssel, fóliumezüsttel, arannyal, festékkel cifrázott egyesszék” (Uzdiszentpéter 1679, úr háza), „Egy kar nelkül való eggies szek” (Borsi 1638 Urunk háza pitvara ), „egy bársonyos egyes szék” (Nagybún 1692 Úr háza)

Karszék          „zattyánbőrrel borétott, fejér cérnatűzéssel s ólmos szegekkel cifrázott, rámás, egyes karszék” (Uzdiszentpéter 1679, úr háza); „Egyes kar szék” (Borsi 1694, Palotában); „Egyes embernek való Kar szék No 5, Harom embernek valo Kar szék no 2” (Borsi 1638, lakószoba); „paraszt hosszú karszék” (Uzdiszentpéter 1679, pitvar) „száldeszkábul való, hosszú, fejér karszék” (Uzdiszentpéter 1679, 4dik borospince felett levő deszkás ház); „Festett rámás, cifrán varrott, bőrözéssel burított, töltött egyes karszék nro. 1.” (Uzdiszentpéter 1679, ebédlőpalota)

Karosszék      „egy gyontáros karosszék” (Szentdemeter 1629, leányok háza), „egy Eöregh karos szék No. 1 Egy kis karos szék No. 1” (Borsi 1638 régi alsó sütőház), „apró karos szék”; „egy karos szék három embernek való” (Borsi 1638. Istálló feletti harmadik új ház – lakószoba)

Deszkaszék    Tölgy Fa deszka szek darab No. 3 (Borsi 1638 Lisztes bástya)

Ülőszék – gyermeknek való deszkás ülőszék          „Posztószélbül kötött esztergában metszett, rámás kis ülőszék”

Sessel szék     „setzel”, sessel szék , „újkeresztyénektől csinált, bőrrel borított, töltött”

Zsöllyeszék                

 

Jól látható az egyes megnevezésekből, hogy alapvetően három terminussal írták le az ülőalkalmatosságokat: szék, pad, lóca, ezeket különböző jelzőkkel ellátva jelölték az egyes típusokat. Ilyen: a kar, karos, a hosszú, egyes, sessel, zsöllye. További pár szavas megjelöléseket tettek, ha az ezen belüli nívóra, egyedi kialakításra kívántak utalni: pártázatos (pántozatos), béllet (bérlett, béllelt formában is), kötött (azaz szalmával, csuhéval bekötött ülőlapú) – ezek a kialakításra, szerkezetre vonatkoznak. Hosszú, egy embernek való, három szál deszkából csinált, öreg azaz nagy, apró azaz nagyon kicsi, kisgyereknek való méretű – ha a méretét akarták érzékeltetni, és paraszt, fejér, gyantáros, zöld – ha a felületkezelésére, ezzel együtt a kialakítás színvonalára akartak utalni.

Az összeírásokból kitűnik, hogy a berendezés döntő többségét az ülőbútorok teszik ki. Szinte minden helységben megtalálható legalább egy belőlük. Az egyes épületegyüttesen belül is nagyon változatos képet mutatnak, azaz igen sokféle megjelölést használtak. Sajnos azonban sejthető, hogy a megnevezések használata nem konzekvens, időben és térben távol levő összeírók máshogy használhatták a kifejezéseket.

A leggyakoribb megnevezés a pad, vagy padszék: Szinte mindenféle helységben lehet találkozni vele: uraknak való lakószobákban, és sütőházakban egyaránt.

 

Mindenekelőtt érdemes tisztázni, mi különbség lehet a pad, a szék és a lóca között. A – Magyar Nyelv Történeti Etimológiai Szótára[10] szerint a legrégebbi ülőbútor kifejezésünk a három közül a szék szavunk. Legkorábbi írott előfordulása 1156-ból való. Ótörök eredetű. Jelentései: 1.) 1156 székhely, 2.) 1372 prédikálószék, szószék, 3.) 1395 körül a Besztercei szószedet szerint „egy fajta ülőbútor,; Stuhl | pad < templomban > ; Bank < in der Kirche > ; 4.) trón, trónszék, (…), 7.) vágópad, mészárszék, munka végzésére használt állvány. Tehát mindenképpen egy olyan alkalmatosság, amely valami, vagy valaki kiemelésére, felemelésére, tartására szolgál (gondoljunk még a fedélszékre, állószékre). Jelentése eredetileg nem vonatkozott egy személynek szolgáló bútordarabra (ld 3. jelentés), de még gyakran az üléshez sem kapcsolódott feltétlenül.

Kicsit későbbi, de még így is meglehetősen régi szavunk a pad. Déli szláv eredetű. Jelentései: 1.) 1244/1335 lapos dombhát; 2.) 1405 k.: padlás; 3.) 1405 k.: Lóca ’Bank als Sitzmöbel für mehrere Personen’; 4.) körülhatárolt veteményes terület stb. Gondolhatunk még a padlás, padló szavainkra is. Tehát ha ezt a szót olvassuk, egy alapvetően széles, megkockáztatom: inkább alacsonyabb ülőmagasságú, a földdel közelebbi kapcsolatot tartó bútordarabra kell gondolnunk.

            Lóca szavunk a legifjabb, jelentése talán a leginkább körülhatárolható. Első előfordulása 1604-ből való, „Lótza, pad: Scamnum” ’Bank, auf die man sich setzen kann’, de használták polc értelemben is. A magyar nyelvbe szláv, valószínűleg a szlovák nyelvből került át, (vízszintes helyzetű) pálca, pózna, pad jelentéssel. Tehát olyan (mai ért.) pad, amelynek ülőfelülete inkább keskenyebb, rúdszerű, ezen értelemszerűen csak ülni lehetett.

 

Korabeli ábrázolásokat is megvizsgálva feltűnik, hogy az ülőbútorok használatának történetében a (mai értelemben vett) padon való ülés volt sokáig az uralkodó (ld. lakomaábrázolások[11]). Az egyszemélyes darabok csak a kiváltságos személyek jussa volt, ezzel is kiemelve a társadalomban betöltött szerepüket – melyhez sajátságos székforma is kapcsolódott (támlás-karfás deszkaszerkezetű trónszék, vagy a bírói rangot is jelképező összecsukható, X lábas szerkezetű un. Dantesca).

 

1. kép

Lakomaábrázolás Nürnberg, 1496

A magánterek fokozatos kialakulása, differenciálódása, a magányos tevékenységek (írás, olvasás) szélesebb körű elterjedésének hatására (illetve a felsőbb társadalmi osztályokhoz való hasonulás hatására) a 16. század végére, 17. század elejére elterjed az inventáriumokban egyes, egy embernek való kifejezéssel illetett mai értelemben vett székek szélesebb körű használata. Ekkortól már gyakrabban találkozunk (mai ért.) székekkel körülvett étkezőasztalokkal mind festményeken[12], mind leírásokban[13]. De még sokáig egymás mellett él a két „szokás”.

A fenti etimológiai vizsgálatokból is kitűnik, hogy az ülőbútorra szolgáló mindhárom kifejezésünk eredendően nem a használók létszámára utalt. Mégis különbséget tettek megnevezésben is az egyes típusok között, volt, amire inkább a szék kifejezést használták, másokra inkább a pad illett. Erre a problémára a választ én az inventáriumok tüzetesebb vizsgálata révén vélem megtalálni: Az összeírt bútorféleségek darabszámait összevetve kitűnik az ülőbútorok meglepően nagy száma. Az összes bútor több mint felét, de gyakran kétharmadát valamilyen szék, pad, karosszék, padszék, stb. teszi ki. Pl. Borsi 1631.-es inventáriuma szerint 23 helységben 48 db ülőbútor mellett 32 db egyéb bútort írtak össze. 1638-ban 47 helységben az arány 97 db-61 db. Füzéren 28-13 (1620), illetve 17-17 (1654).  Kisbarcsán 1624-ben 45-28, Szentdemeteren 1629-ben 88 székfélét és 83 egyéb bútort jegyeztek fel. Ugyanakkor szinte teljesen hiányoznak a leírásokból a nagyméretű tárolóbútorok a ládák, továbbá a szobák illetve lakók számához képest csekély számúak az ágyféleségek, nyoszolyák – ez utóbbiakat minden esetben csak a leggazdagabb lakóhelységekben írták össze, míg ülőalkalmatosság minden helységbe több is jutott. Ezt a jelenséget azzal tudom magyarázni (ha tekintetbe vesszük, hogy a vizsgált leírások nagyon alaposak és részletekbe menőek, hiszen az udvaron szaladgáló agarak, hattyúk, a szobákban található virágvizes üvegcsék darabszámát is összeírták), ha az általunk eddig csak ülőbútornak vélt kifejezések mögött többfunkciós darabokat tételezünk fel. Ezt a hipotézist alátámaszthatja, hogy a (mai ért.) padokat az adatok szerint gyakran hálóhelynek használták. A padszéken való alvást 1587-ben Füzesen dokumentálták, a falusi pap otthonában. 1709 – borsod megyei Vámoson a vendéget lóczán szállásolták el, a Pozsony megyei Tallóson 1718-ban „asztal megett lévő Padon” háltak. Ez időre ugyan a padon való alvás ideiglenes hálóhellyé vált, ahol többnyire ifjak, lányok gyerekek aludtak, melynek helye a fal mellett, ágy előtt volt[14]. Korai képek is megörökítik a „szükségágyakat”, az ágyszéket, a padszéket és a hidegágyat (ravatalt) is, többek közt 1483-ban Cserényben (Zólyom m.), 1520-ban Lőcsén.[15] Érdemes fölfigyelni, hogy az ülőbútoron való alvást többnyire paddal, ritkábban lócával kapcsolatban írják le. A tárolóbútor megnevezések hiányát már sokkal nehezebb megmagyarázni, hiszen kézenfekvő lenne a láda kifejezés használata, de olyan elvétve találjuk csak, ami bizonytalanságra ad okot. Nehéz ugyanis elképzelni, hogy a számtalan nagyobb és kisebb udvarház, kastély, vár teljes berendezéséből hiányozzék a láda. Egyik lehetséges magyarázat, ha a lakószobákban, folyosókon előforduló, nem termény tárolására szolgáló (mai ért.) ládák elsősorban - de legalábbis ugyanolyan részben – ülésre szolgáltak, és csak másodsorban tárolásra. Ez igaz lehet a pad kifejezésre, mely eredetileg felemelt padkát, deszkát jelentett, nem is annyira ülőlapot, mely alatt akár tárolórekesz is elképzelhető. A szék szavunkra ez a funkció kevésbé illik. Füzéren egyetlen helységben írtak össze ládákat, ott egyszerre 6 darabot is (4 nagy, 2 közepes) 1654-ben: a tárházban, mely a vár legfontosabb része volt, elsődlegesen a biztonságot szolgálta, ráülni nem is volt szükséges. Másik magyarázat az lehet, ha a láda, és a benne tárolt javak (ruhák, ékszerek, oklevelek) nem tartoztak az ingatlan „felszerelései” közé, ezért nem kerültek összeírásra.

 

Ha újfent megvizsgáljuk az összeírásokkor használt kifejezéseket, azt látjuk, hogy egy-egy váron, udvarházon belül némelyek igen nagy számban fordulnak elő. Ilyenek: Borsiban 1631-ben 48db ülőalkalmatosságból 29 db béllet szék volt. 1638-ban 97-ből 29db fal mellett való padszék, és 21 jelző nélküli padszék. Máshol kötött padszék illetve béllett pad fordul elő nagy számban, itt egyszerű padszék kifejezést nem is használtak. Leggyakoribb kifejezés a padszék volt. Tehát e mögött kell sejtenünk az egyszerűbb, alvást is szolgáló bútorokat, esetleg ládaféleségeket is.

Másik magyarázatra szoruló gyakori kifejezés a kar, karos jelző. Mai köznyelvi szóhasználat szerint ez a kar megtámasztására szolgáló karfát jelöli, de a 17. században nem így használták: ez alatt elsősorban a mai háttámlát értették. Ez a használat a népnyelvben egészen a XX. század elejéig fennmaradt, de az inventáriumokat olvasva is egyértelműen kitűnik. Sehol, egyetlen esetben sem lehet találkozni háttámla, támla kifejezéssel, annál többször a kar~, karos, kar nélkül való, karotlan megjelölésekkel. Néhány helyen lehet csak találkozni a kifejezetten a karfára utaló lírással, ott azonban ezt így is jelölik (Ezen Kapu előtt vagion egy Újonnan czinált szep es jo Teolgy fa Híd Kinek mind az kett szelin Pad székek es io Kar fak vadnak).  A szót Cs. Sebestyén Károly nem az emberi testrészből, hanem a templomi kar, kórus szóból eredezteti: T.i. ezek a bútorok a templomban levő padokhoz hasonló támasztékkal rendelkeznek. Ezt erősíti a karos szó karhus, karjus, karjos karas változatai, melyek a chorus-kórus hangalak torzulásából, változásából erednek[16]. A kar háttámla értelmét támasztja alá a régi szójegyzetek adatai is: karszék a.m. scamnum dorsuarium, léhn.stuhl (NySz) azaz támlás pad.

Talán egy jellegzetes székforma, a középkor óta Európa szerte széles körben elterjedt összecsukható, un. dantesca típusú szék sejlik fel az egyik vissza-visszatérő kifejezés mögött: ez pedig az egyesszék.  Ez a széktípus testesíti meg leginkább a szék fogalmát, mindig is az uralkodás jelképe volt, tipikusan „felülről jövő szálladék”, mígnem a polgári lakáskultúrában való elterjedésével egy időben, a nagyüzemi székgyártás és a kényelmesebb, mai értelemben vett kárpitozott székek, fotelek megjelenésével használata kikopott. Jellegzetessége, hogy csak egy ember ülésére szolgált, szinte minden esetben díszített, igényes kivitelű volt, egy-egy háztartásban kevés számban volt jelen, státusszimbólum jellege miatt mindig a legdíszesebb lakószobák tartozéka volt. Ezek a jelzők pedig meglepően illenek az egyesszék kifejezéssel leírt széktípusra. Ezt még az a megfigyelés is alátámaszthatja, hogy úgy tűnik, alapesetben támlával, támasztékkal volt ellátva annak hiányáról szoktak csak külön megemlékezni. Valóban, a Dantesca típusú széknek is gyakoribb előfordulási módja a támlás, karfás változat, de létezett támlátlan is: ilyen látható a Kassai főoltár Salome táncát bemutató jelenetén.

 

 

2. kép

Fejedelmi lakoma, részlet a kassai székesegyház főoltáráról

 

Még néhány gyakran előforduló, a mai használattól eltérő kifejezést szeretnék megvilágosítani. Az öreg jelző minden esetben az adott dolog tekintélyes méretére utal ( öreg tál, öreg palota stb.), nem pedig a korára. Erre az ó, vagy régi megjelölést használták, bár az előbbi gyakran az ódivatút is jelenthette, lehetett az attól még újonnan készített. Ha egyszerű kivitelű bútorról beszéltek a paraszt, parasztosan jelzőt használták, mely nem azonos a fehér, fejér kifejezéssel, mely egyszerűen csak díszítetlenséget, festés nélküliséget jelöl. Ha az adott bútordarab már sérült, romladozott volt a hitvány, vagy rossz régi kifejezést használták.

Díszítésről szólva rakott, ha a kor divatos technikájával, berakással díszített volt az ajtó, asztal, pad, láda.

Pártázatos kifejezés is gyakran előfordul ajtókról, mennyezetről, padokról, mellvédekről szólva, néha pántozatos alakban. Értelmezése: pánttal összefogott, összekapcsolt, álló szegély, szalagszerű díszítés vagy szerkezeti elem (káva?).

 

A fentiek alapján én a következő megfejtést javaslom: általában szék alatt olyan több ember ülésére szolgáló bútort kell érteni, mely többnyire vázas szerkezetű, ülőlap magassága alkalmas a benne ülő személy „kiemelésére” azaz valahol a mai székméret körül mozoghatott: 42-45 cm között, vagy meg is haladhatta azt.[17] Ha támlával látták el megnevezése karszék, karos szék volt.

 

3. kép

Karospad, (k.n.) 17. század Szerencsi vár

Ez utóbbiak egyszemélyes változata az egyes kar szék. Mindkettő lehetett nívós kivitelű, de ezt külön jelölték. („zattyánbőrrel borétott, fejér cérnatűzéssel s ólmos szegekkel cifrázott, rámás, egyes karszék”)

                                                                                               

4. kép                                                     5. kép                                                     6. kép

Rákóczi támlásszéke (k.n.) és             Lombard típusú (k.n.)szék             Kanapé (k.n.)esztergált lábazat Gros

17. szd vége Kassa                              Felső Mo.17. szd. Közepe   point petit point hímzés 17. szd.

 

Pad kifejezést használtak, ha széles, és talán alacsonyabb ülőmagasságú, több ember ülésére szolgáló bútorról beszéltek, amely mérete miatt általában alkalmas volt alvóhelynek is. Magyarán ülőlap mérete kb. 45×150 cm körüli, vagy ezt meghaladó lehetett. Szerkezete lehetett becsapolt cöveklábú, de díszesen faragott deszkákból készített is. Támlával ellátott változatát karospadnak, karpadnak hívták.

 

7. kép

Cassapanca, toszkán v. magyar munka, 1500 k.

 

Béllett, bérlett változata esetleg ládaszerű kiképzésére utalhat.

 

8. kép

Ládapad (k.n.), Erdély, 1600 k.

Pártázatos, pántozatos kifejezéssel illették, ha valamilyen peremmel, esetleg kávával látták el.

 

            Lóca megjelölés alatt valószínűleg egy egyszerűbb kiképzésű bútordarabot kell elképzelnünk, ahol az ülőfelület egészen puritánul keskeny, de gyakran a pad megfelelőjének használták. Szintén lehetett karos változata is.

 

9. kép

15. század végei német oltárkép részlete

 

            Egyesszék terminus alatt valószínűleg egy sajátságos bútordarabot, az összecsukható széktípust találjuk, mely általában támlával rendelkezik, de létezik karfátlan, támlátlan változata, ekkor kar nélkül való-ként emlegetik. Lehet igen díszes, faragott, és párnázott változata is, de egy mindenképpen elmondható róla: ez csak egyszemélyes formában létezett.

                                               

10. kép

U.n. dantesca típusú székek 16. század, Itália

Hasonlóan egyedi darab volt a Sessel vagy Setzel szék, melyet a német nyelvű szakirodalom[18] segítségével lehet beazonosítani. Ott ugyanis mindmáig „Sessel” néven jelölik a 17. század folyamán Európa szerte elterjedt faragott díszű lécvázas, kárpitozott ülőlapú és támlájú, többnyire karfával is ellátott, egy ember kényelmes ülését biztosító típust:

           

11. kép                                   12. kép

Kárpitozott karosszék                       Kárpitozott karosszék

 Sárospatak , Vöröstorony Magyar, 16. szd. eleje

 

Egyik formai változatát lehet sejteni az „újkeresztényektől csinált, bőrrel borított töltött szék” kifejezés mögött.

            Ritkán előforduló bútordarab a Selye- vagy zsöllye szék, mely megint egy új, divatos bútortípust jelöl. Általában alacsonyabb ülőmagasságú, kárpitozott, támlátlan szék volt, mely akár több személyes is lehetett, hiszen - mivel oly kényelmes volt – aludni is lehetett benne.

 

Ülőbútorok elnevezéseiben jelentkező lehetséges formai eltérések:

 

1.      Szerkezet:

1.1.   Cöveklábas,                            = Lóca,  földbe vert lábakon/tőkéken álló

1.2.   deszkalábas,                            = három szál fűrészdeszkából csinált, száldeszkábul való

1.3.   lécvázas,                                 = Rámás szék, szék

1.4.   összecsukható,                        = Egyesszék (?)

1.5.   dobozszerkezetű                      = Béllett (?)

2.      Magasság:

2.1.   Alacsony ülőlapú                     = apró, kis,

2.2.   Magas ülőlapú             = öreg,

3.      Mélység:

3.1.   Keskeny beülési mélység         = lóca

3.2.   Széles beülési mélység = pad

4.      Hosszúság:

4.1.   Rövid, egy embernek való,      = egy embernek való

4.2.    Több embernek való 

4.2.1.      két-három emberes       = Három embernek való

4.2.2.      Ágy hosszúságú            = Hosszú

4.2.3.      Fal hosszúságú  = mind körül az fal mellett

5.      Kialakítás:

5.1.   Támlás,                                   = karos,

5.2.   Támlátlan,                               = kar nélkül való

5.3.   Karfás,                                    =

5.4.   Karfátlan,                                = paraszt?

5.5.   Párnázott - kárpitozott,            = új, borított padszék (?),zattyánbőrrel borétott, cifrán varrott, bőrözéssel burított, töltött

6.      Színezés, felületkezelés:

6.1.   Lakkozott, fényezett                = Gyontáros

6.2.   Viaszolt                                   = Fejér?

6.3.   Olajozott- azaz „natúr”            = Paraszt

7.      Díszítés

7.1.   Festett

7.1.1.      Egyszínűre festett          = Zöld

7.1.2.      Mintásan festett            = cifrán festett

7.2.   Faragott

7.3.   Berakással díszített                  = Rakott

7.4.   ….                                          = Pántozatos (?)

8.      Használati mód szerint

8.1.   Egy funkciós

8.2.   Több funkciós

 

 

 

Ülőbútorok szerkezet szerinti csoportosítása

 

 

 

1.     Bibliográfia:

 

B. Nagy Margit: Várak, kastélyok, udvarházak, ahogy a régiek látták, Bukarest, Kriterion,

1973.

B. Nagy Margit: Reneszánsz és barokk Erdélyben, Bukarest, Kriterion, 1970.

 

Buzás Gergely: Magyar építészet - Gótika és korareneszánsz, Bp., Kossuth kiadó, 2001.

Falke, Otto von: Die Sammlung Dr. Albert Figdor, Wien. Berlin & Wien, 1930.

Cs. Sebestyén Károly: Szék, karszék, karosszék, karfa, Néprajzi Értesítő, 1927.

K. Csilléry Klára: Bútorművesség. In.: Magyar Néprajz III. Anyagi kultúra 2 Kézművesség.

Főszerk.: Domonkos Ottó. Akadémia kiadó Bp.1991.

 

K. Csilléry Klára: A maconkai szék, Ethnographia 1948, 149-151.

 

K. Csilléry Klára: „Ősi hagyaték”-„felülről érkezett szálladék?” (a szék történetének kezdetei). Ethnographia, 1981. 453-466.

 

K. Csilléry Klára: Hússzék, mészárszék, vágószék. Magyar Nyelvőr., 81, 1957, 488-489.

 

Kovalovszki Júlia: Gótikus és reneszánsz bútorok, Corvina, 1980

 

Komensky Ámos: Orbis Sensualium Pictus, Nürnberg első kiadás: 1658. weben:

 

https://www.main.cz/konyvtar/komensky/orbis_aa0.htm 2006.05.02.

 

Kubinyi András: Palota – terem terminológiai kérdések  In: Szerk. Juan Cabello, Castrum

Bene 2/1990, Várak a késő középkorban, Bp., 1992., MA 3. 179.

Marosi Ernő(Szerk): Magyarországi művészet 1300-1470 körül, Bp.,  Akadémia Kiadó, 1987.

Magyar Nyelv Történeti Etimológiai Szótára, Főszerkesztő: Benkő Loránd, Akadémia Kiadó, Bp. 1976.

S. Nagy Katalin: A lakáskultúra története, Bp., Balassi, 2003.

Oberschall Magda: Magyar bútorok, Officina 1939.

 

Radvánszky Béla: Magyar családélet és háztartás a XVI.-XVII. században I-III, Bp., Helikon,

1986.

Simon Zoltán: A füzéri vár 17. századi állapota az inventáriumok tükrében, kézirat, É.n.

ÁMRK irattár

Simon Zoltán: a Borsi vár inventáriumai 1631, 1638, 1694 Kézirat

 

Schottmüller, Frida: Wohnungskultur und Möbel der Italianischen Reneissance, Stuttgart,

Verlag Julius Hoffmann, 1921.

 

Thornton, Peter: Internal del rinascimento 1400-1600, New York, Abrams 1991.

 

Szabolcsi Hedvig: Régi magyar bútorok I: Főúri és polgári bútorművészet Bp. 1954.

 

Székképek / szerk. Fejér Gábor; [fotó]: Roboz László; Megjelenés:: Bp. : Néprajzi Múzeum, 1999,

 

Voit Pál: Régi magyar otthonok, Balassi Kiadó 1993

 

Zentay Tünde Az ágy Pannónia könyvek, 2002