Világítás

V i l á g í t á s   

Főleg nyugat európai lakóhelyiségek vizsgálata alapján megállapítható, hogy háromféle mesterséges fényforrást használtak a tárgyalt korban. A nap lementével a legszegényebbek a szabadtűz lángja, vagy vékonyra hasított égő fadarab fényénél végezték tevékenységüket. Tehetősebb otthonok világító eszköze volt az olcsó, de kormozó, és nem túl jó szagú faggyúgyertya, vagy viaszgyertya, melyek ára viszonylag magas volt, takarékoskodni kellett vele. Ezen kívül világításra használták az olajmécseseket is. A gyertyákat tartókba helyezték, így közvetlenül az asztalra (egy-két karú gyertyatartók), a falra, vagy a mennyezetre függeszthették (csillár), esetleg a földre állított kandeláberbe tűzték.

A 15. századi Magyarország világítóeszközei a régészeti leletek tanúsága szerint szinte pontos másai voltak az Európában használtaknak. Az ozorai töredékek megegyeznek az Arnolfini házaspárt ábrázoló kép karos rézcsillárjával, egy késő gótikus darab pedig a Bártfai Szent Egyed templomban maradt meg. Az asztali egygyertyás, esztergához hasonló elvű fémnyomással kialakított lemez gyertyatartók és az öntött alakos asztali gyertyatartók is széles körben használtak voltak. Üveg testű, mennyezetről függesztett olajlámpásokkal a kassai Szent Erzsébet oltár leprásokat fürdető jelenetében találkozunk. Hordozható vaslámpások szintúgy több táblaképen is feltűnnek. Egyszerűbb, olcsó gyertyatartók voltak a kerámiából készült mécsesek, melyeket a régészeti leletek alapján rekonstruálhatunk.

Kovácsolt vaspántokból, lemezből készített tányérokból áll pl. az 1655-ből származó asztali gyertyatartó, melyet a Magyar Nemzeti Múzeum őriz. A rézcsillárok divatja is változott, a gombos, flamand típusú csillárok jöttek Európa-szerte divatba. Magyarországon a Németföldről ismert, szarvasagancsos, mennyezetről függesztett gyertyatartókról tudunk: „egy öreg szarvas zarvból tsinált gyertyatartó" Radeczy István egri püspök ebédlőjében[1].

Az inventáriumok ugyanakkor alig tesznek említést a világítóeszközökről. Az óvári kastélyban az öreg palotában a falikárpitokon keresztül felszegezett réz falikarokról (4 db)[2] és Nagysajón a szélső nagy palota mennyezetről lelógatott, gyertyatartónak való láncról tudunk, ugyanígy emlékeznek meg Borbereknél is a festett mennyezetes ebédlőpalota aláfüggő gyertyatartó láncocskájáról[3]. Szerencsen a Nagy Palotában egy gerendához rögzített „formás gyertyatartót” számoltak össze, lakószobákban és más helyiségekben ritkán találunk erre utaló nyomot. Jó Máté nagyszombati polgár hagyatékában mindössze 4 db ón gyertyatartót találtak.  Gróf Thurzó György özvegye, Czobor Erzsébet fia lakodalmára készülvén egyebek között vett két üveglámpást és négy bádog gyertyatartót[4], melyet a táncoló palotában kívánt a gerendákra felszegezni. Thurzó György kincstárában 1612-ben a rengeteg ékköves kösöntyű, arany és ezüst kupák, csészék stb., mellett aranyozott és ezüst gyertyatartók is voltak, némelyek címeresek, két-három egyforma egy-egy „készletet” képezett. Összesen 21 darabot tekintettek a kincstár részének. Ezek egy része un. kinjáró volt, másikat négyszegletűnek neveztek.

A fentiekből inkább az a kép tárul elénk, hogy a lakószobákban nem volt „általános” világítás, inkább hordozható, illetve asztalra helyezhető kisebb gyertyatartókkal oldották meg azt. Ezt megerősíti Benda Borbála kutatása, aki a 17. századi magyar főúri étkezési szokásokat vizsgálva is csak asztali és falra való gyertyatartókat tudott felkutatni. A nagyteremben lehetett inkább állandó jelleggel csillár vagy falikar, melynek fénye messze elmaradhatott a mai igényektől.

Szövétneket, azaz fáklyát csak nagyobb eseményekkor, menyegző vagy esküvő alkalmából használtak, valószínűleg kültérben, hiszen a palotában, a fali gyertyatartókban levő gyertyák vigyázására külön személyt neveztek ki. Fehér, sárga és zöld színű szövétneket vásároltak a szövétnekkészítő legénytől.[5] Ezek közül a fehér viaszból készült volt a legdrágább, a zöld a legolcsóbb. A faggyúgyertyát ugyanakkor a háztartások maguk állították elő, erről tanúskodnak a szalonnásházakban, konyhákban összeírt gyertyamártó edények.