Középkori lakóterek a világkép tükrében

 

K ö z é p k o r i   l a k ó t e r e k   a   v i l á g k é p   t ü k r é b e n 

a v a g y

 

tetten érhető–e a világról alkotott kép a 15.-17.századi Magyarország mindennapi térhasználatában

 

L u k á c s   Z s ó f i a

T é m a v e z e t ő :   D r .   I s t v á n   M á r i a

M ű v é s z e t f i l o z ó f i a    d o l g o z a t

Dr. T i l m a n n   J . A t t i l a

2 0 0 6. j a n u á r

 

T a r t a l o m j e g y z é k :

1.      Bevezetés

2.      Térszemlélet és a világkép

2.1.   A tér a középkori filozófiában

2.2.   A tér középkori világkép szerint – egy szimbolikus világ

3.      Térhasználat a mindennapokban

3.1.   A térkapcsolatok – a kötött szerkezetű tér

3.1.1.      Városi terek

3.1.2.      Lakóterek

3.1.3.      Térarányok

3.2.   Belső berendezés – részben kötött szerkezetű tér

4.      Térfelfogás megjelenése a helységek megnevezéseiben

5.      Összefoglalás

6.      Illusztrációk jegyzéke

7.      Bibliográfia

1.      B e v e z e t é s

Vajon hogyan élhettek eleink - tesszük föl a kérdést minduntalan ha itthon, vagy külföldön középkori várak romjait, reneszánsz paloták termeit, esetleg polgári lakóházak így-úgy megmaradt helységeit járjuk. Az eredeti bútorok rég elkoptak már, a falak csupaszon állnak, az eredeti ajtók, ablakok helyét elfalazták, helyükre későbbi korok újakat, nagyobbakat tettek, a falakat elbontották, vagy éppen új válaszfalakat húztak be, a kissebb helységeket összenyitották, a nagyobbakat felosztották. Rosszabb esetben az épület maga pusztult el, és a műemlékvédő szakértelem is jó esetben csak a falak helyének jelzésére szorítkozik, holott mi - mindenre nyitott, mindent tudni vágyó emberek – a falak mögött az akkor élt embereket keressük: vajon mennyiben különböztek tőlünk, mennyiben hasonlítottak ránk?

A történelem során elpusztult épületekről alapvetően három forrásból következtethetünk. Ezek: maguk a megmaradt falak, számos korabeli ábrázolás és természetesen az írott források: útibeszámolók, leírások, inventáriumok (leltárak), urbáriumok (földnyílvántartások). Ha mindezek alapján próbáljuk meghatározni, rekonstruálni a régvolt lakószobákat, tereket és térkapcsolatokat meglepően zavarba jövünk. Ösztönösen keressük a jól ismert helységeket: konyha, hálószoba, fürdő, nappali stb. A leírások „palotá”-ról beszélnek, ami a mai nyelvben egy több helységet magában foglaló épületet jelöl, holott úgy tűnik eleink mindössze egyetlen helységet értettek alatta, melynek berendezése semmiben sem különbözött a mellette levőtől, holott azt „bolt” néven illették. Vagy mit kezdjünk azzal a tapasztalattal, hogy az egymásba nyíló terek mindegyikében állt egy-vagy több ágy, nyoszolya is, előterükben viszont gabonásládát írtak össze az inventárium készítői? Egyszóval zavarosnak, kaotikusnak tűnik még az avatott szem számára is. Nem csoda, hogy a régészek eredményeik összefoglalásánál megállnak a helységek puszta leírásánál, a tárgyi leletek, de még esetenként inventáriumok ismeretének alapján sem vállalkoznak a helységek „beazonosítására” az épület funkcionális elemzésére. A legtöbb kastély, vár, udvarház ilymódon pusztán falak összessége marad.

Ennek oka véleményem szerint a mai kultúra és a 15.-17.századi kultúra eltérő térfelfogásában, térszemléletében rejlik.

A különböző kultúrák a térhez való viszonyukban számos egyedi jellegzetességet mutatnak, melyre kutatásai alapján Edward T. Hall amerikai szocioantropológus hívta fel a figyelmet a The Silent Language és a The Hidden Dimension, - Rejtett dimenziók címmel magyarul is megjelent - könyvében. Ő elsősorban a térben különböző kultúrákat vizsgálta, és ezek között az időben sokáig elszigetelten fejlődő kultúrák között igen markáns különbségeket tudott kimutatni (pl. a japán és az amerikai, amerikai és európai térszemlélet, térhasználat terén), melyek érzékletesen bizonyítják gondolatmenetének helytállóságát. A tér emberi felhasználására irányuló kutatásait proxemikának nevezte el.

A középkori ember térhez való viszonyának vizsgálata azonban többrétű feladat. Az ember a világot térben és időben érzékeli, de mivel a hétköznapi ember ezt többnyire ki nem mondott természetességgel teszi, az idő és tér mibenlétének megfogalmazása a filozófusokra, tudósokra hárul és hárult a régmúlt időkben is. Megfogalmazott írásaikban az általános szemléletet egy magasabb szintre emelték, mégis ezeknek az eredményeknek a vizsgálata vezethet közelebb bennünket a hétköznapi ember világfelfogásához, olyan profán következtetésekre is jutva, hogy miért helyezték az egyébként szétszedhetőségre, szállíthatóságra tervezett, és az egyik várból a másikba magukkal hurcolt, azaz alapvetően mobil bútoraikat következetesen rögzítetten a falak mellé.

A tér filozófiai és világképi elemzése mellett fontos a terek megnevezéseinek vizsgálata is. Ugyanis a név utal a térre, a térhez való viszonyra, mivel a nyelv egyúttal a gondolat rögzítése is[1]. Edward.T Hall fentebb idézett könyvében számos kísérlet leírásával bizonyítja, hogy a különböző kultúrájú emberek nem ugyanazt tapasztalják azonos esetben, azaz más-más módon érzékelik világot, többnyire úgy, ahogy azt az anyanyelvük „beprogramozta”. Ha ezt az elgondolást az általam vizsgált korra vetítem, érdekes megállapításokra juthatunk.

2.     T é r s z e m l é l e t   é s   a   v i l á g k é p

2.1.    A   t é r   a   k ö z é p k o r i   f i l o z ó f i á b a n

Az újkori tudományban általában háromféle teret különböztetnek meg: a matematikai, a képzetes (imaginárius) és a fizikai tér fogalmát. [2] A fizikai tér az a világ amelyben élünk és mozgunk, amely mérhető és adott esetben tapintható, valós kiterjedésű. Ezzel szemben a képzetes tér „képzeletünk alkotása, és képzeletünk tárgyainak megjelenési „helye”.[3] Véleményem szerint a középkorban a két tér nem választható szét egyértelműen egymástól. Gyakran az elképzelt, „hitt” tér is ugyanolyan valóságos volt amindennapi ember számára, mint a kézzel tapintható világ. Ha csak egy pillantást vetünk a középkori világtérképekre (mappaemundi) ahol az ismert világot egy szimbolikus korongba „préselik” bele, ahol Jeruzsálem van a középpontban, és a Vörös-tenger valóban vörös színű, vagy a valósnak megélt furcsa lények, emberek, állatok ábrázolásaira, leírásaira, átérezhetjük ezt a világlátást.

kép 1kép 2

Angol világtérkép 13. szd.                                  Katalán mappa mundi 1450-1460 körül

 

Maga  Isaac Newton a mechanika atyja is tulajdonképpen a képzetes teret tekintette az univerzum valós fizikai terének, hiszen az abszolut tér (és idő) fogalmának megalkotásával  egy meg nem tapasztalható, mérhető fiktív teret fogadott el valóságosnak. A tér végtelenségét filozófiai alapon a Isten végtelenségével és örökkévalóságával magyarázta, de természetesen fizikai magyarázatot is szolgáltatott elképzeléséhez [4].

A filozófi azonban igazából nemigen foglalkozott a térrel, a tér problémájával. A középkori filozófusok – elsősorban Aquinoi Szent Tamás - a görög Arisztotelész nyomdokain haladt. Arisztotelész igazából a „hely”(toposz) problémájával foglalkozott, melyet a test fogalmának segítségével igyekezett leírni. Ennek kapcsán értekezett a mai értelemben vett térrel is. Tagadta az „üres hely” (gör. kenon, lat.vacuum) létezését. A térre is többféle kifejezést használ (mékosz, pléresz, diasztéma-rés, hézag), ebből is látszik, a tér fogalma, egyáltalán: észlelése is még igencsak gyermekcipőben járt.

Aquinói Szent Tamás és kora már előrébb haladt ezen a téren. A tér (spatium- tér, terület, extensio-kiterjedés, longitudo- hosszirányú kiterjedés, dimensio-méretarány, distantia –távolság, távköz) kifejezést gyakorta már a modern kinematikával megegyező értelemben használták, azaz távolságot, hosszúságot, mindenképpen két létező valami, test közötti távolságot, kiterjedést értettek alatta: „gyorsnak azt nevezzük, ami nagy teret fut be rövid idő alatt, lassúnak ezzel szemben azt, ami kis teret fut be hosszú idő alatt”[5]. Máshol az üres teret, azaz „a fizikai anyagtól elkülönült dimenziókat – dimensiones separatae” nevezik térnek. A skolasztika ilymódon a teret egyfajta hiánynak, de mégiscsak megmérhető hiánynak fogta fel, sőt kifejezetten a képzelőerő szüleményének tekintette.[6]

Decartes még előrébb jut. Szerinte a tér minősége azonos a testtével, ugyanúgy a három dimenzió a „hosszúságba, szélességbe és a mélységbe való kiterjedés”[7] érvényes mind a kettőre, mint ahogy azonos vizsgálati módszerek érvényesek mindkettőre. Ilymódon a tér fogalmát tulajdonképpen a testekre is kiterjesztette, és megállapította, hogy a benne elhelyezkedő anyagi valósággal rendelkező testek a tér részét képezik.

Ha csak a tér filozófiai meghatározásának történetét figyeljük, világosan kitetszik, hogy a tér tudatos érzékelése milyen nehézségekbe ütközik, milyen lassan alakult ki a tér fogalma, szemben például akár az idő, a fizikai idő fogalmával. Ha a körülöttünk levő tártgyak közötti tér, vagy a falak által körbezárt tér megfogalmazása ilyen nehézségekbe ütközött, még nehezebb lehetett a végtelen vagy éppen véges teret érzékelni vagy - elképzelni. Ennek ellenére az európai kultúra – közte a magyar is - nyelvei azt bizonyítják, hogy az egyes ember számára igenis fontos volt a térben való ilyetén tájékozódás, a tér nagysága, érzékeltetése. Gondoljunk csak a rengeteg térrel kapcsolatos kifejezésre: alatta, felette, mellette, üres, teli, tág, szűk, szoba, terem, kint, bent stb. Mindössze arról lehet szó, hogy a tudatos megfogalmazás ütközött nehézségbe, a tér megélése azonban mindenki számára a mai természetességgel történt. Mindazonáltal Hall megjegyzi, hogy a nyugati ember a tárgyakat érzékeli, a közöttük levő teret azomban nem.[8]

2.2.  A   t é r   k ö z é p k o r i   v i l á g k é p   s z e r i n t  

–   e g y   s z i m b ó l i k u s   v i l á g

Az ember a világot térben és időben érzékeli, abban térben és időben tájékozódik. Azt, hogy ezt hogyan teszi, hogy hogyan látja magát a a körülötte levő világban, mit tud róla, hogyan képzeli el, illetve hogyan osztja fel, hol helyezi el magát benne véleményem szerint befolyással bírt és bír ma is a térben való tájékozódására, a térhez való viszonyára.

            A XV. századi - de egészen a XVI.-XVII. századig – az ember világképét még alapvetően a középkori ismeretek határozták meg. Habár jól ismert virágzásnak indult a humanizmus,  ezeknek az ismeretnek a letéteményesei továbbra is a kolostorok, az egyházak és az ezekhez kapcsolódó iskolák, egyetemek voltak. E tudás alapja a Biblia volt, valamint az egyházalapító atyák írásai és az antik pogány bölcseleti művek évszázadokon át továbbörökített példányai. Minden tudás, fejtegetés ezek alapján készült, így a keresztény filozófia mellett létrejött misztika, okkult tudományok, de még a világ megismerésétől látszólag oly távol eső irodalom - még a ponyvairodalom is - egyvalamiben megegyezett: a világról alkotott képben. Akár Robert Fludd írásait, akár Aquinói Szent Tamás műveit, akár Dante Isteni Színjátékát vagy a korabeli világtérképeket nézzük, a lényegi rész ugyan az marad: a kozmoszt Isten teremtette véges idővel ezelőtt, állandó és fejlődést nem ismerő –legfeljebb önmagát ismétlő, de hierarchikus rendbe szerveződő - amin belül az egyes dolgok egymással összefüggenek, egymásra hatnak.  A ptolemaioszi univerzum misztikus és mágikus, kozmikus egység, és harmónikus.

A középkori világmodell erre az arisztotelészi - ptolemaioszi világképre épült. Úgy képzelték el, ahogy azt a görög csillagász leírta: geocentrikusnak, azaz a világmindenség középpontjában a gömb alakú Föld áll. Körülötte kristályrácsos éggömbökön kering a Nap, a Hold és a bolygók, melyek önnálló sebességgel mozognak a Föld körül. A legkülső szférán az állócsillagok helyezkednek el. Ezen a fizikai, anyagi világon kívül helyezkedik el a szellem világa az angyalokkal, arkangyalokkal és szeráfokkal, és az egész „mindenségen” túl van maga a termető elme: Isten, a mozdulatlan mozgató. Kopernikusz 1543 ban tett matematikai feltevése sem váloztatta meg gyökeresen a világ rendjéről és működéséről vallott nézeteket, habár a csillagászati megfigyelések hatására a 17. századra elfogadottá vált a heliocentrikus világkép.

Robert Fludd de Fluctibus (*1560, †1637) angol kozmográfus, orvos és okkultista  Utriusque Cosmi Maioris[9] c. művében megjelent világmodellt kiegészítette a  földet megjelenitő négy őselem, a négy minőség ábrázolásával: legbelül a szikla a „föld” eleme helyezkedik el, mely a legsűrübb. Ezt övezi a víz gyűrűje, mely fölött a levegő lebeg, s melyet a tűz gyűrűje ölel körül. A négy elem felett következnek a középkorban elfogadott nézet szerinti sorrendben az égitestek, melyet egy további szférával, a zodiákus tartalmazó gömbhéjjal is kiegészített.

kép 3

A Ptolemaioszi Univerzum II, A Kozmosz, mint Pillanat Egésze

 

A középkori tudomány nem csak a makrokozmoszt szerkesztette ilyen egységbe. A külső gyűrűk (égitestek és angyalok) a világ magasabb szintjét képviselik. A belső gyűrűk (a földi elemek és az ember) alkotják a alacsonyabb világot vagy más néven mikrokozmoszt. A Föld az ember világa. Az elképzelés lényege, hogy a világ egésze, a különböző szintek és szférák kapcsolatban állnak egymással, közvetlen befolyással vannak egymásra – a mikrokozmosz a makrokozmoszra, Isten világa az Ember világára.

            Ez a hatás Isten szellemi erejének kiáradásából ered. A világ összes teremtett formája (az embertől a rangokon át a különböző állatfajták, növényeken át az élettelen dolgokig) rangsorba állítható, a teremtés különböző szinjeinek felel meg. Minden szintet különböző szellemi lényeg jellemez. Így például egy szintre kerül Anglia, mint első a nemzetek között,  a Király, mint első az emberek között, az arany, mely első a fémek között, az oroszlán, mely első az állatok között, a tölgy, mely első a fák között, stb. A középkori embernek láthatólag igénye volt hogy az anyagi és a szellemi világ ismert dolgait egy rendszeren belül helyezhesse el, értékét pontosan behatárolhassa.

kép 4

a Király, a Nap, és az Oroszlán a teremtés ugyanazon szintjén

De Sphaera 15. századi itáliai miniatúra

 

            Az emberi testet is e rangsor és hierarhia szerint értékelték, a Föld illetve az elképzelt, isteni rendbe szerveződő Világ egyfajta tükröződésének tekintették. A test minden pontjának megvolt a világból ismert dolgok közül a megfelelője, melyek összefüggésben álltak egymással.

kép 5

A zodiákus ember, mint a Föld, és a Csillagok Tükre

Limburg fivérek, Les Tres Riches Heures du Duc de Berry, Franciao. 15. szd.

 

            A testet és ilymódon a világot is négy elem és négy állapot határozza meg. Úgy tartották, a világegyetem négy elemből: földből, vízből, levegőből, és tűzből tevődik össze. Ennek megfelel a négy évszak (ősz, tél, tavasz, nyár) a négy minőség (hideg/száraz, hideg/nedves, meleg/nedves, meleg/száraz) a négy kedélyállapot (közönyös, melankólikus, indulatos, vérnes) és még sok minden a színek, formák, testnedvek, égtájak „világából”. Ez is csak azt az igyekezetet jelképezi, hogy hogyan próbáltak harmóniát, szimmetriát és összefüggést találni a teremtett világban, amelyben éltek. Ennek a „minden mindennel összefügg” elvnek a középkori európai világ egészére érvényességét talán leglátványosabban két képi ábrázolás bizonyíthatja: az egyik az ókori görög eredetű felfogásból származó  keresztény  összefüggésrendszert megjelenítő angol rajz és a szintén középkori zsidó szefira fa ábrázolás.

 

                 kép 6kép 7

Ami most számunkra a világkép vizsgálata alapján lényeges, a hierarchikus rend, és az összefüggések egységességének mindent átható elve.

3.      T é r h a s z n á l a t   a   m i n d e n n a p o k b a n

Lássuk most mi az, ami a mai értelemben vett valóságot jelentette a középkorban.  Milyen tereket is használtak, milyen következetéseket lehet levonni belőlük? Magyar vonatkozású középkori, vagy reneszánsz kori lakótér-ábrázolás igen kevés marad fenn, többnyire miniatúrákról, vagy a helységnek csak töredékét bemutató portrékról van szó. Ezen kívül az elpusztult terkről szóló különböző híradásokra, írott forrásokra támaszkodhatunk.

 

3.1.    A   t é r k a p c s o l a t o k   –   a   k ö t ö t t   s z e r k e z e t ű   t é r

            A tereket a falak által létrehozott térformákkal, az un. kötött szerkezetű terekkel lehet jellemezni. Ez lényegében az épület belső beosztását, térbeli szervezettségét jelöli.[10] A belső tagozódás kultúrálisan meghatározott, sémák szabják meg.

3.1.1.      V á r o s i   t e r e k

            A kötött szerkezetű tér egyik megnyilvánulása a városképi szerkezet. A nem tervezett,”nőtt” középkori utcaszerkezetből, de legfőképpen a térarányokból (mely a sok pusztulás ellenére őrzi az eredeti térszerkezetet) következtetni lehet egy kultúra térfelfogására, térhez való viszonyára. A nyugat európai városok mind egyéni sajátosságokat, jellegzetességeket mutatnak. Ugyanígy a magyar városok is. Míg Nyugaton többnyire ámulatba ejt az utcák szűkössége, „girbegurbasága”, a sikátorok útvesztőiből hirtelen feltáruló monumentális középületek látványa, felfelé törő térarányok, addíg a magyar városokról – és tegyük hozzá: a falvakról is – egészen más mondható el. Bár mindig is soknemzetiségű, sok kultúrájú ország voltunk, a kisebb helyi eltérésektől eltekintve mégis, egy kevésbé impresszív, egységes, nyugodt városképi megjelenést tudunk megfigyelni. Az utcák kifejezetten szélesek, a házak homlokzatai is inkább a négyzetes arányhoz közelítenek, a közterek fokozatosan nyílnak ki, a városképi szerkezet jól áttekinthető, a kevés számú, egyenes utcákon jól lehet tájékozódni. Az épületek által közrezárt tér nyugodt, kiegyensúlyozott. A város hierarchikus rendje itt egyértelműen érzékelhető.

kép 8                              kép 9

Sopron, Új utca                                                                    Padova, Via Manin

A XV. században Magyarországon a városok, mezővárosok újabb fejlődésnek indultak, melyek együtt jártak a városkép bizonyos fokú megváltozásával is. A már tervezett városközpontok tágasak, jól áttekinthető szabályos piacteret kaptak. Az új kialakítású utcahálózat is a egyfajta ideális rendet, rendezettséget igyekezett követni.

Érdekes elgondolkodni azon: a középkor embere még nem figyelte „felülről”, kívülről a saját világát. A mai európai ember ösztönösen alaprajzokban gondolkodik, az akkor élt ember azonban világát belülről látta. Erről tanúskodnak a városképábrázolások, de még a világábrázolások is, ahol az épületeket, városokat oldalnézetből jelenítették meg. A világkép szimbólikus rendje nam az alaparajz szabályosságában tükröződött. A 15. század végétől jelennek meg az első madártávlatból készített, felülnézetből ábrázolt városábrázolások[11]. Fontos megjegyezni, hogy korábban is készült a világról felülnézeti ábrázolás, viszont azok a világ idealizált képét mutatták, egyfajta szimbólikus ábrázolásnak tekinthetők, melyen egyértelműen érződik a szándék, hogy harmóniát teremtsen a szentírás tanításai, a filozófia és a világ valós képe között.

3.1.2.      L a k ó t e r e k

Középkori lakótereinket nagyszámú, de romosan megmaradt vár alaprajzai, illetve néhány, főként leírásból ismert városi polgárház segítségével lehet rekonstruálni. A várak, a castrumok (nagybirtokos rezidencia)  legfontosabb helységeit a pincék, várbörtön, torony és a lakóházak: paláciumok, termek, boltozott szobák, lakószobák, kamrák, cselédek szállásai jelentették. A kisebb castellumok  (köznemesi udvarházak) ebben az időben többnyire háromosztatú kőházak voltak fából épült, közelebbről meg nem határozott melléképületekkel, időnként védművel kiegészítve.( Alsóőrs, Gyulakeszi, Nyírád, Kisnána) A paláciumnak nevezett épületek helységeinek megnevezései: Stuba-lakószoba, pretorium-tornác, triclinium-ágyasház. Ruszkán pincével és konyhával is kiegészül a felsorolás. A városi gazdag patríciusok lakóházai, lakópalotái ennél gazdagabb kialakításúaknak tűnnek. A földszinti istállók, pincék és boltozott raktárhelységek felett több lakószoba, kandallós szoba, kamrák, konyha, és az utca felé a kapu felett nagyméretű, gyakran festett Palácium a hozzá kapcsolódó kápolnával kapott helyet.[12]

Középkori lakóterek térkapcsolatait vizsgálva kitűnik, hogy viszonylag kevés számú helységet használtak, azok funkciójának közelebbi meghatározása nehézkes (pl.hogyan és mikor használták a lakószobát?) Az épületeggyüteseken belül magukat az épületeket nem különböztetik meg a leírások, csak a helységeket nevezték meg, egymáshoz való kapcsolatuk gyakran homályban marad. A  falmaradványok vizsgálatával viszont kitűnik: az épületek egyes helységei általában egy közös udvarról, vagy tornácról nyíltak. Csak viszonylag kevés egymásba nyíló helységet használtak, ezek általában két, három egységből álltak. Az egyes lakóegységek, helységek, térformák „külön életet éltek”, gyakran nem sok közük volt egymáshoz. A korai világi építészetben néha az a benyomásunk, hiányzik a térszervezés iránti igény, az egyes terek önkényesen kapcsolódnak egymáshoz, leginkább csupán funkcionális meghatározottsággal. Példának okáért a Hollókői vár 13. századi belső vár pince feletti palotaszárnyba csak egy szűk, a nagyméretű kürtő alapján konyhának rekonstruálható helységen keresztül lehetett belépni.

Buzás Gergely a nyugat európai főúri, királyi rezidenciákat ( párizsi Louvre, az Avignoni pápai palota, angol királyi paloták ) vizsgálva a reprezentatív termek mellett háromhelységes királyi lakosztályok meglétére következtet az Anjou kori Visegrádon, Diósgyőrött és Budán is[13]. A nyilvános funkciókat ellátó terem, és a magán lakrészek elkülönítése azonban csak a legnagyobb uralkodói rezidenciákon feltételezhető. A palota női és férfi „szárnyra” való fölosztása szintén a főúri székhelyeken mutatható ki először. A helységek nemenként megkülönböztetett használatának elterjedésére későbbi adatok is utalnak: az erdélyi Szentbenedeken levő kastély 1696-ból származó inventáriumában a kis ebédlőpalotából nyílik az úr háza, másik irányba az asszony háza[14]. Hasonló felosztást sejthetünk Füzéren is, ahol az 1641-es osztálylevél a lakópalota egyik (három helységből álló) szárnyát a Nádasdy Ferencnek, másik (szintén három helységből álló) szárnyát leánytestvérének Nádasdy Anna Máriának juttaják oda.[15] A kisebb együteseknél, polgári lakóházaknál ilyen térkapcsolatok azonban nem mutathatók ki egyértelműen.

kép 10

_Bártfa , Főtér 40. számú, reneszánsz (kék) korban átépített gótikus (piros) lakóháza

 

Nehéz meghatározni a már egységesen reneszánsz szellemben épült kúriák, kastélyok térkapcsolatait is a nagyfokú pusztultság miatt. Általánosságban azonban megfigyelhető, hogy kis mértékben növekedett az egymásból nyíló terek száma, ami a terek funkcionális diferenciálódásának növekedésével magyarázható. Míg a középkorban egy nemesi család összes tagja számára – beleértve a familiárisokat is - átlag három helység állt rendelkezésre, azaz hálást, mosakodást, reprezentációt, főzést, étkezést, tárolást, vendégek fogadását és gyakran elszállásolását, az imádkozást azonos terekben kellett elvégezni, addíg a 16. században erre két-, háromszor annyi helység állt már rendelkezésre.

 Sokáig az épület külső, belső tömegképzése esetleges volt. Csak a reneszánsz beköszöntével jelennek meg a helyi sajátságokat, domborzati viszonyokat figyelmen kívül hagyó szabályos elrendezések. A belső térelosztás azonban nem sokban változott. Egy felsőbb rendnek megfelelően helyezkednek el az épületen belül a legfontosabb egységek: nagyterem, kápolna, de a többi helység még mindig lazán összefűzve, egymás mellé sorolva kap helyet.

3.1.3.      T é r a r á n y o k

            Fontosnak tartom a használt terek arányainak vizsgálatát is. Itt és most sajnos csak egy nagyon vázlatos elemzésre van lehetőség, a különböző helyről véletlenszerűen összeválogatott lakóterek arányainak összegzésére tudok csak vállalkozni. Alaprajzi méreteik szerint az általam vizsgált paloták és kastélyok lakótereinek arányai közel négyzetesek, és a mai viszonyokhoz képest meglehetősen nagyok: 7,5-10 méter között mozog az oldalhosszúságuk, de többnyire 8 métert körül van. Ezt a méretet akkor sem haladták meg, ha a terem kissé nyújtott volt, ebben az esetben ez a rövidebbik oldal hosszúságát jelenti. A belmagasságok már nagyobb változatosságot mutatnak, de mindenképpen elmondható, hogy az utcai térarányokhoz hasonlóan, itt is a négyzetes arányokhoz közelítettek. Kétféle térlefedést alkalmaztak: a boltozottat illetve a famennyezetest. A kellemes térarányok megtartása végett a boltozat indítása gyakran igen alacsonyan indul. Feltűnő, hogy a reprezentációs igény növekedésével a tér belmagassága is növekszik.

 kép 11kép 12

Visegrád, Mátyás kori lakosztály első terme.                                                  Visegrád, Zsigmond kori lakószoba.

kép 13

16. század végi Kolozsvári patríciusház lakóterei

kép 14                            kép 15

reneszánsz térarányú kapuzat Nagyszebenben                                              Gótikus térarányú kapualj Pozsony

kép 16                               kép 17

Borsi (Borsa) kastély, emeleti nagyterem                                         Borsi (Borsa) kastély, emeleti sarok lakószoba

 

A helységeket megvilágító ablakok, az ajtók többnyire a falak tengelyében kapnak helyet.

3.2. B e l s ő   b e r e n d e z é s  

–   r é s z b e n   k ö t ö t t   s z e r k e z e t ű   t é r

   Belső berendezésekre ábrázolások, képek, leírások alapján következtethetünk. Bútorozásuk a mai szemmel nézve szegényes volt. Jóval kevesebb bútortípust, bútordarabot használtak, s ezek a helységekben jobbára a falak mentén voltak elhelyezve.  A tér közepén csak kevés tárgy kapott helyet. Maguk a helységek ritkán tagolódtak további térrészekre. A terek jól álláthatóak, homogén berendezésűek voltak. Ha mégis tagolták, azt optikai lehatárolással tették: itáliai képeken kimutatható, de a Képes Krónika miniatúráin is föltűnik a helységek drapériával történő kettéosztása. Ez a gyakorlat, egyéb nyugat-európai képeken nem mutatható ki. Érdekesség, hogy a 17. századi Erdélyben (valószínűleg keleti, török hatásra), a deszkával, vagy faráccsal történő helységelválasztás jön divatba. Ilyen palánkot írnak össze a Vajdahunyadi várban, Fűzéren, stb.

kép 18

Szent István születése miniatúra a Képes Krónikából

 

            Felmerül a kérdés, hogy a belső berendezésben vajon mennyire mutatható ki a világkép tükröződése. Az egyes bútorok, tárgyak gyakorlati alapon kapnak helyet benne, vagy valamilyen módon kötődtek a világ rendjéhez, azaz az égtájak, esetleg anyagi minőségek határozták meg elhelyezésüket. Ezekre a kérdésekre úgy tűnik, mai ismereteink szerint nem tudunk egyértelmű választ adni. A kor európai ábrázolásait egybevetve mindenesetre feltűnik egyfajta szabályosság, amely az egyes európai kultúrákra egyetemesen érvényes, mégis kultúránként egyéni sajátosságokat mutat. Ílyen például az ágy elhelyezése, mely többnyire az egyik hosszanti falra merőleges, magas fekvőfelületű és függönnyel elválasztott, de míg Itáliában ládákkal mintegy emelvényszerűen körbekerítették, német területeken csak egy ládát állítottak az ágy lábához stb. Általános jelenség a bútorok fal mellé helyezése. Ez alól csak a szétszedhető vagy könnyen mozdítható bútorok kivételek: ilyenek a deszkalábú és a bakos asztalok, a könnyű, háncsfonatú székek.

Minden helység csak egy hangsúlyos bútorral rendelkezett, ez többnyire az ágy, vagy egy baldachinnal kiemelt szék, vagy asztal volt, emellett csak a fűtőalkalmatosság (cserépkályha, kandalló) jelent meg hasonló hangsúllyal.

Fontosnak tartom felhívni a figyelmet, hogy az egyes terek ritkán tartoztak egyetlen személyhez, illetve ritkán köthető hozzájuk egyetlen funkció. A mai lakások beosztása, ahol minden tevékenység és minden személy külön szobát kap (gyerekszoba, fürdőszoba, hálók, dolgozószoba, konditerem, étkező stb.) egészen a 18. századig nem létezett. Gyakran egyetlen helység szolgált főzésre, étkezésre, hálásra, mosdásra, és az is általános volt, hogy ugyanazt a szobát - sőt ágyat - több személy használta egyszerre! A mai értelemben vett magántér nem, vegy alig létezett. Privát szobája még az uralkodóknak sem járt, legfeljebb megválogathatta, hogy kit melyik helységben, milyen körülmények között fogad. Az élet szüntelen társas érintkezések közepette zajlott, minden tér nyilvános tér volt. Szinte az összes helység a bútorozásának megfelelően bármilyen tevékenység végzésére alkalmas volt. A viszonylag nagy, mai szemmel üresnek ható terek is azt bizonyítják: az egyes embernek nagyobb térszükségletük lehetett.

4.      T é r f e l f o g á s   m e g j e l e n é s e   a   h e l y s é g e k  

m e g n e v e z é s e i b e n

Számos inventáriumot megvizsgálva szembeötlő, hogy a maitól mennyire különböző logikával nevezték meg a lakótereket az egyes számadáskönyvek, inventáriumok, levelezések. Talán meglepő, hogy mennyire kevés a funkcióra utaló jelölés. Ehelyett inkább a terek formáira, méretére, anyagára utalnak. Ilyen pl.: Öreg palota = nagy terem, Bolt = boltozott helység, Gerendás ház = gerendával fedett, síkmennyezetes, többnyire lakóhelység, pince = föld színe alatt levő tér stb. Máshol a tulajdonos, használó alapján jelölik a termeket.

Csak két, viszonylag jól körülhatárolható funkció kap önálló megnevezést viszonylag korán, s ez a hálószoba (camera, triclinium= ágyasház, azaz az a helység, ahol az ágy van), illetve az étkezőhelység (ebédlőpalota).

Kubinyi András egyik munkájában[16] felhívja a figyelmünket, hogy a palota, terem szavunk egyaránt jelölhetett épületet, és egyetlen helységet is. A palacium, palota szó általa végzett terminológiai vizsgálata alapján – amenyiben az helységet jelölt – egy oszlopos, nagy méretű, adott esetben akár nyitott, többnyire étkezésre, rendezvények tartására szolgáló tér sejlik fel előttünk. Ez is azt bizonyítja, hogy a tereket inkább formájuk, megjelenésük alapján különbözették meg.

 

5.     Ö s s z e f o g l a l á s :

           

A középkori ember a megváltoztathatatlanba, a világ fejlődésnélküliségébe vetett hite – mely tulajdonképpen nem csak tanult, hanem a mindennapi életben is megtapasztalt – tehát oda-vissza ható jelenségre alapult – vezette őket, hogy a szoba berendezését is egyfajta megváltoztathatatlan rendnek tekintsék. A bútorok elmozdíthatósága ennek a rendnek a felborítását, a káoszt– mely maga a démonok, a sötét oldalnak a birodalma és lételeme - jelentette volna. Az ismert világ mindIg lakott, berendezett, azaz RENDEZETT. E világ határain túl kezdődik az ismeretlen, az alaktalan birodalma. Tehát szükségszerű, hogy az ismert világ megőrizze ezt a rendezettséget.

A lakóterek mozdíthatatlan, mégis adott esetben fölcserélhető rendje, a mai értelemben vett magánélet hiánya (még a latrinák is többszemélyesek voltak!), az egymásba nyíló térsorok megléte mind-mind visszacseng a világképről alkotott elképzeléseik olvasásakor. De mindez fordítva is működik. A hierarchikus rendbe vetett hit, a”minden- mindennel összefügg” - elve magyarázattal szolgálhat a nehezen megérthető térszemléletre. S ha ez alapján nem is tudjuk rekonstruálni a már elpusztult, valaha létező tereket, a megmaradt emlékek értelmezését könnyebbé válik.

A mi kultúránk térszemlélete a múltban gyökeredzik, mégis számos helyen eltér, lényegesen eltávolodott tőle. A mai világ sokkal változatosabb térkapcsolatokat kínál, de napjaink rohanó világának elszigetelt magántereivel szemben, a középkori terekben az egyén a világ szerves, sőt fontos részének érezhette magát.

A modernkor tere a vizuális térérzékelésre épül. Legfrissebb épületcsodáinkat, belső tereinket számítógépeken tervezik, megkomponált, profi fotókon mutatják be ország-világ előtt. A tér fontos részét képezi a hamutartó szélére helyezett szivar bodor füstcsíkja, miközben nem vesszük észre: a fotózásra szépen megkomponált tereket éppen a használattal „tesszük tönkre”. Hagytuk elveszni a tapintásból, hallásból eredő térérzékelés élményét. Minimalista tárgyaink sivárak, csak a fotón látszik fának a mégoly drága műanyag burkolat, a rideg fém- üveg terek csak a szemünknek nyújtanak élményt. Mennyivel izgalmasabb élményt nyújthatott a finoman faragott fabútorok tapintása, a falra aggatott szövött selyem vagy gyapjú kárpitok, brokátok puhasága, a kandalló melege, a földre terített gyékényszőnyeg illata, a hideg tornácról a puha, barátságos szobába lépés élménye. A hazatérés.

A mai világ csupa mozgás és látvány tere. Ezzel szemben a középkor mozdulatlansága a látás mellett a tapintás, szaglás, hallás térélményét is nyújtotta. Világképünk megváltozásával a tereink, térhez való viszonyunk is gyökeresen megváltozott.

 

6.     Illusztrációk jegyzéke:

kép 1   Angol világtérkép 13. szd. The British Library, London 

kép 2   Katalán mappa mundi 1450-1460 körül Biblioteca Estense, Modena

kép 3   A Ptolemaioszi Univerzum II, A Kozmosz, mint Pillanat Egésze Robert Fludd,

Utriusque Cosmi Maiorisc. Könyvének illusztrációja ,1617.

kép 4   a Király, a Nap, és az Oroszlán a teremtési ugyanazon szintjén De Sphaera 15. századi itáliai miniatúra

kép 5   A zodiákus ember, mint a Föld, és a Csillagok TükreLimburg fivérek, Les Tres Riches Heures du Duc de Berry, Franciao. 15. szd.

kép 6   Az elemek, az égtájak, az évszakok és az állatöv közötti összefüggéseket ábrázoló

angol rajz 1080-1090 körül, St John’s College, Oxford.

kép 7   Szefira fa ábrázolás

kép 8   Sopron, Új utca           

kép 9   Padova, Via Manin

kép 10 Bártfa , Főtér 40. számú, reneszánsz (kék) korban átépített gótikus (piros) lakóháza

kép 11             Visegrád, Mátyás kori lakosztály első terme

kép 12             Visegrád, Zsigmond kori lakószoba.     

kép 13 16. század végi Kolozsvári patríciusház lakóterei

kép 14 reneszánsz térarányú kapuzat Nagyszebenben

kép 15 Gótikus térarányú kapualj Pozsony

kép 16 Borsi (Borsa) kastély, emeleti nagyterem          

kép 17 Borsi (Borsa) kastély, emeleti sarok lakószoba

kép 18 Szent István születése miniatúra a Képes Krónikából    

 

                                                                               

 

7.     Bibliográfia:

 

Aston, Margaret (szerk): Körkép a reneszánszról, Bp.,  Magyar Könyvklub, 2003.

Barlett, Robert (szerk): Körkép a középkorról, Bp., Magyar Könyvklub, 2002.

Bakos Ferenc: Idegen szavak és kifelyezések szótára harmadik kiadás, Bp., Akademiai Kiadó,

1976.

Bergengren, Charles Dr.: THE PHILOSOPHICAL SYSTEM OF THE GREAT CHAIN, plus

the constant slippage into Renaissance OCCULT applications of PRE-MODERN thinking. https://gate.cia.edu/cbergengren/arthistory/medieval/index1new/index.html 2005. 12. 15. 11:57

B. Nagy Margit: Várak, kastélyok, udvarházak, ahogy a régiek látták, Bukarest, Kriterion,

1973.

Buzás Gergely: A középkori királyi palota funkcionális rekonstrukciója 2001 kézirat.

Visegrád királyi palota enteriőr rekonstrukció, tanulmányterv

Buzás Gergely: Magyar építészet - Gótika és korareneszánsz, Bp., Kossuth kiadó, 2001.

Dr. Császár László (szerk): A műemlékvédelem Magyarországon, Bp.,

Képzőművészeti Kiadó, 1983.

Faragó Zoltán: Hollókő várrom, Hollókőért közalapítvány, É.n.

Feld István: Magyar építészet – késő reneszánsz és kora barokk, Bp.,  Kossuth kiadó, 2002.

Feld István: 16. szszázadi kastélyok Északkelet-Magyarországon - A régészeti kutatások

eredményei, Sárospatak, Sárospataki Rákóczi Múzeum, 2000.

Hall,Edward T.: Rejtett Dimenziók, Bp.,  Gondolat, 1980.

Kubinyi András: Palota – terem terminológiai kérdések  In: Szerk. Juan Cabello, Castrum

Bene 2/1990, Várak a késő középkorban, Bp., 1992., MA 3. 179.

Marosi Ernő(Szerk): Magyarországi művészet 1300-1470 körül, Bp.,  Akadémia Kiadó, 1987.

Radvánszky Béla: Magyar családélet és háztartás a XVI.-XVII. században I-III, Bp., Helikon,

1986.

S. Nagy Katalin: A lakáskultúra története, Bp., Balassi, 2003.

Simon Zoltán: A füzéri vár 17. azázadi állapota az inventáriumok tükrében, kézirat, É.n.

ÁMRK irattár

Turay Alfréd: Az ember és a Kozmosz - Kozmológiai antropológia 2.,

https://www.theol.u-szeged.hu/konyv