Középkori és reneszánsz enteriőrök

megjelenítési formái a modern múzeumok keretei között

 

Lukács Zsófia

építész tervezőművész

Témavezető: Dr. István Mária

 

Művészetfilozófia

Dr. Tillmann J. Attila

2007. január

 

1.      Bevezetés,                                                                                                              3.old

1.1.   A bútor múzeumba kerül                                                                                              3.old

2.      Az enteriőrbemutatás helyszínei                                                                                           5.old

3.      Történeti bútorok bemutatásának lehetőségei                                                                       6.old

3.1.   A hagyományos gyűjtemények                                                                         6.old

3.1.1.      Az első magángyűjtemények                                                                             6.old

3.1.2.      A klasszikus közgyűjtemények kora                                                                  8.old

3.2.   Enteriőr rekonstrukciók                                                                                               9.old

3.2.1.      Enteriőr rekonstrukciók eredeti bútorokkal                                                        9.old

3.2.2.      Enteriőr rekonstrukciók bútormásolatokkal                                                     11.old

3.2.3.      Életmód rekonstrukciók                                                                                  12.old

3.2.4.      A virtuális múzeumok felé                                                                                13.old

4.      Enteriőr rekonstrukciók hitelességének kérdése                                                                 14.old

4.1.   Az épületen belüli elhelyezkedés hitelessége                                                    14.old

4.1.1.      A helységek egymáshoz való viszonya                                                 14.old

4.1.2.      Közlekedési rendszere                                                                        14.old

4.1.3.      Az egyes helységek funkciója                                                              15.old

4.2.   A helység építészeti megjelenésének hitelessége                                                          15.old

4.2.1.      A helység belső elrendezése                                                                            15.old

4.2.2.      Belsőépítészeti elemek                                                                        15.old

4.2.3.      Tárgyak készítési módja                                                                                  16.old

5.      Végszó                                                                                                                             17.old

6.      Kiállítások itthon és külföldön                                                                                            18.old

7.      Illusztrációk jegyzéke                                                                                                        22.old

8.      Bibliográfia                                                                                                           23.old

 

 

1.     BEVEZETÉS

 

Nem tudom a társadalom mekkora részére igaz, de tény, hogy igen sok embert érdekel újabban régebbi korok, illetve idegen társadalmak megismerése. Sokféle oka lehet, hogy miért fordulunk más világok felé: szórakozás, kikapcsolódás a mindennapi problémák közül, tudományos érdeklődés, kíváncsiság. Ezek azonban mind csak felszínes indokok, vagy okok. Azt gondolom, hogy a különböző fantáziaregények vagy tudományos cikkek olvasása, a sci-fi és ismeretterjesztő filmek nézése, a múzeumok illetve reneszánsz bálok látogatása mind-mind az egyén részére azt a lehetőséget biztosítja, hogy veszélyek nélkül átéljen egy olyan szituációt, melyből tanulságokat levonva a saját életét tudja jobban megismerni. A régebbi korok megismerésének lehetőségei közül én most csak és kizárólag a hétköznapi életmód megismeréséhez szorosan köthető enteriőrbemutatásokkal kívánok foglalkozni, ezen belül is egy sajátos időszaknak, a tágabb értelemben vett középkor bútor, illetve életmód-kiállításaival. Azt vizsgálom elsősorban, hogy hogyan próbál megfelelni ennek a régi-új elvárásnak a múzeum keretein belül, hogyan lépi azt túl, és ez mennyiben módosítja magukat a múzeumokat is.

Tanulmányomban ezért röviden felvázolom a magyarországi, és európai bútortörténettel foglalkozó gyűjtemények, kiállítások, múzeumok kialakulását is, majd értékelem a mai helyzetképet.

 

Enteriőr-bemutatásnak azt a tág értelemben vett kiállítást nevezem, ahol a bútorok puszta felsorakoztatásán kívül a bútorok eredeti kontextusa is kiderül. A bútorok mellett megjelennek az egyéb használati tárgyak, textilek, edények is, érzékelhető a tér mérete, szerkezete. Tehát minden olyan tér, amely vagy eredeti, vagy másolt, vagy arra utaló tárgyakkal van berendezve.

 

1.1. A bútor múzeumba kerül                                                             

A bútorok iránti érdeklődés és azok múzeumban való bemutatásának előfeltétele, hogy a mindennapi tárgyak felé irányuló figyelem minősége megváltozzon. Ne a használati értéket, praktikusságot, tartósságot, presztízsértéket, hanem a művészi kvalitást, vagy eredetiséget, régiséget lássuk bennük. Ennek előfeltétele az idő változtató szerepének tudatosodása. Annak felismerése, hogy az idő változásával a társadalom, az emberek, a szokások megváltoznak, az emberek életszemléletében lezajló folyamatoknak kihatásaik vannak nemcsak a történelem nagy döntéseire, hanem a mindennapi élet apró tárgyaira is. Ugyanígy a hétköznapi tárgyaknak is szerepük lehet nagy döntések létrehozásában, ezek megismerése pedig elvezethet bennünket a történelem, és ezen belül az egyéni döntések mélyebb megértéséhez.

 

A bútor múzeumokba való kerülésének folyamata a reneszánszban kezdődött időfogalom és világkép változásának következményeként alakult ki. Az ókori időfelfogásra épülő középkori időszemlélet a társadalom egészét nézve csak igen későn változott meg. A középkorban a hierarchikus világrend, a változatlan világba vetett hit volt az uralkodó. A változás legfeljebb ciklikus lehetett, az elmúlt korok emberei - elképzelésük szerint – ugyanolyan tárgyi világban éltek, mint ők. A régi tárgyak nem képeztek értéket, csupán elavultnak, hasznavehetetlennek értékelték. Valahogy úgy, ahogy mi a tavalyi divat szerint készült kabátot ósdinak ítéljük, habár még hordható lenne. Sok időnek kellett eltelnie, hogy a társadalom egyszer csak tudatára ébredjen a változásnak, és másként kezdje becsülni a tárgyakat. Míg a szobrokat, festményeket, épületeket hamarabb kezdték tisztelni pusztán csak azért, mert régiek, a hétköznapi eszközöknek ehhez több idő kellett. A középkor és a reneszánsz kézműves formavilága – a gépi termelés leegyszerűsítő, gyakran elsilányító tömegtermelésének következtében – új értéket kapott. Valahogy úgy tekintett rá az újkori ember, mint egy még romlatlan, tökéletes világ emlékeire. Valahogy úgy, mint az itáliai reneszánsz udvarok humanista tudósai a római épületekre, és szobrokra. A középkor felé fordulás az arra fogékony emberekben a bútorok iránti érdeklődést is felkeltette. A megmaradt darabok katalogizálása mellett a – csekély számú - megmaradt enteriőremléket is számba vették. Sajnos az iparművészettörténet-írás máig ható egyoldalúsága miatt ez elsősorban Németország, Franciaország, Itália és Anglia területét jelentette. Nagyon kevés a Spanyol, Skandináv, illetve a kelet-európai emléket feldolgozó mű.

Mégis, egész Európára jellemző tendencia körülbelül a hetvenes-nyolcvanas évektől a hagyományos múzeumi kereteket túllépő, gyakran idegenforgalmi indíttatású (bár ez is elsősorban a közérdeklődést fejezi ki) időutazásos enteriőr rekonstrukciók megjelenése.

Megemlítendő, hogy az átlagember számára a középkor fogalmába azonban beleérthető a vikingektől kezdve a lovagi kultúrán keresztül a velencei kereskedők világa, egészen a Napkirály udvarának küszöbéig. De maradjunk csak Magyarországnál. Számunkra a középkor valahol Mátyás udvarában kezdődik, és a török kiűzéséig tart, összemosódva benne a lovagi torna a végvárak pincebörtöneinek világával. Ez az alapvetően fantáziavilágra épülő, talán a gyerekkori mesekönyv illusztrációkra épülő középkor-kép talán a boldog békeidőket jelenti, amikor még minden természetes volt, színes és izgalmas, szemben a mai szürke világgal. Mindenesetre a középkor nagyon izgatja az emberek fantáziáját, kérdés, hogy hogyan tud a mai idegenforgalmi turizmus befolyásának kitett múzeum ennek az elvárásnak megfelelni.

 

2.     Az enteriőrbemutatás helyszínei

Az enteriőrbemutatásnak hagyományosan két színtere van. Értelemszerűen a megmaradt korabeli épületek (várak, paloták, kastélyok, kolostorok stb.) lakó és kiszolgáló terei, illetve a hagyományos múzeumi bemutatótermekben létrehozott enteriőr kiállítások. Ezek mellett az utóbbi időkben megjelentek a különböző alkalmi, szabadtéri rendezvények, amelyen díszletszerűen, de többé-kevésbé hiteles anyagokból és technológiával hoznak létre középkorias környezetet. S mivel ezeket nagyszámban dokumentálják az interneten, legújabb helyszínként tulajdonképpen a virtuális világot is ezek sorába kell venni.

 A várak, paloták berendezésénél többnyire az épület belső tereinek értelmezhető, élményszerű bemutatása a cél, és csak másodlagos a bútortörténeti hitelesség. Így válnak különösebb magyarázat nélkül mindenki számára érthetővé az eredeti térkapcsolatok, funkciók. Ebben az esetben az enteriőr egyfajta vizuális nyelvvé válik, ahol az egyes bútorok részletformái, a tárgyak száma szinte csak másodlagos szerepű. Ez sajnos igen költséges eljárás, és ritkán teszi megoldhatóvá a különböző korszakok berendezés-változásának megjelenítését, az esetleges régészeti leletek bemutatását stb. Emiatt ez a fajta életmód-kiállítás csak a teljes épületegyüttes néhány - általában jelentősebb – helységére szokott kiterjedni.  [1]

A történeti épületek terei számtalan kötöttséggel is rendelkeznek (meglevő burkolatok, falnyílások, tüzelőberendezések helyei, térarányok), melyek valójában segítik a hiteles rekonstrukciók megvalósítását.

Az enteriőr-rekonstrukciók bútorközpontúbb bemutatási módjával inkább múzeumi keretek között találkozunk. Gyakran tematikus kiállítások során, több azonos korú bútor bemutatása mellett jelenik meg illusztrálásképpen egy-egy helységrekonstrukció is. A múzeum 19. században gyökerező feladatának megfelelően az egyes tárgyak hitelessége alapvető fontosságú. Épp emiatt az ilyen keretek között létrehozott enteriőr-rekonstrukció hitelessége szinte kivétel nélkül csorbul, mivel mindig a rendelkezésre álló, meglevő tárgyi anyagból indulnak ki. Szinte kivitelezhetetlen ugyanis olyan tárgyegyüttes összeválogatása, amely térben, időben és kvalitásban a megfelelő elemeket tartalmazza. Mivel a korábbi gyűjtések a művészi minőség alapján válogattak, gyakran hiányoznak az enteriőr-rekonstrukciókhoz oly nélkülözhetetlen egyszerűbb tárgyak: gyertyatartók, egyszerű abroszok, kisszékek stb. Másik hátrány, hogy a hagyományos múzeumépületben nem, vagy csak nehezen lehet reprodukálni a középkori, illetve reneszánsz terek eredeti arányait és falburkolatát. A pusztán bútorok és tárgyak egymás mellé helyezése nem jelenti egyúttal a teljes enteriőr visszaépítését is. Gyakori  az az eset is, hogy ugyan történeti épületben, de múzeumjellegűen, nem az eredeti helységeket berendezve készítenek rekonstrukciókat[2].

 

3.     Történelmi bútorok bemutatásának leheteőségei    

3.1.   A HAGYOMÁNYOS GYŰJTEMÉNYEK

3.1.1.      Az első magángyűjtemények

Régi bútorok gyűjtéséről körülbelül a 19. század közepétől beszélhetünk, mely együtt járt a bútortörténet iránti érdeklődés fellendülésével is. Eredeti bútorok beszerzésével főleg a tehetős, művészet iránt érdeklődő főurak és gazdag polgárok foglalkoztak, válogatásukat elsősorban az esztétikai érték, a különlegesség, pénzbeli érték (nemes anyagok, pl. gyöngyház berakás, aranyozás), vagy családi kötődés befolyásolta. A gyűjtemények kialakítása eleinte a reneszánsz kor óta alakuló gyakorlat szerint történt. Azaz egymás mellé helyezték a különböző helyről és időből származó bútorokat, tekintet nélkül azok eredeti kontextusára. Igen hamar azonban feltámadt az érdeklődés azok története, eredeti környezete iránt is. Egyre több tematikus gyűjtemény alakult ki, bár a bútorokra jellemző helyigény és beszerzésük költséges mivolta ezt a szándékot némiképpen hátráltatta. A 19. századra fennmaradt régebbi korok bútorainak javarésze kolostorokban, vagy többnyire szegényebb nemesi családok tulajdonában maradt meg. Néhány tárgy valamely nevesebb történeti személyhez való kötődése révén vészelte át a történelem viharait (Marchiai Jakab széke, Teleki szék stb.) De sem a fa anyaga önmagában, sem a díszítés stílusa vagy mívessége nem jelentett értéket addig, szemben a korábban a gyűjtemények gerincét alkotó ötvösremekekkel, kárpitokkal, festményekkel.  A fordulatot egyértelműen a megváltozott időszemlélet javára kell írnunk. A tárgyak már nem önmagukban jelentettek értéket, hanem régiségük, egy letűnt kor, a ”maitól” egyértelműen különböző társadalom lenyomatát jelentették.

Nem tudni  a gyűjtés előzte-e meg ezt a fajta érdeklődést vagy fordítva, mindenesetre a bútortörténet első dokumentálásai és feldolgozása is erre az időre tehető.

A magán bútorgyűjtemények kiléptek a kastélyok falai közül, és a nyilvánosság elé kerültek, megteremtve az első lépést a közgyűjtemények felé, mégpedig legelőször katalógusok formájában, mely természetszerűleg a tudományos rendszerezés és feldolgozás igényét is magával hozta. Az új válogatási szempontot ettől kezdve a bútor kvalitása mellett a bútor kora is jelentette, és ez kedvezett a korai, román gótikus, és reneszánsz bútorok felkutatásának és megőrzésének. A 19. század legjelentősebb és legnagyobb magángyűjteményét dr. Albert Figdor, Bécsben élő osztrák bankár teremtette meg 1869 és 1927 között. Felbecsülhetetlen értékű, sok száz, szinte egész Nyugat-Európa korai bútoranyagát reprezentáló gyűjteményét tematikus, több kötetes, rengeteg fotóval illusztrált kiadványokban tette közkinccsé, melyek azóta is a könyvpiac és a műgyűjtés alapműveivé váltak. A gyűjtemény sajnos halála után szétszóródott, s gyakorta ez a sors jutott más, hasonló magángyűjteménynek is.

A magyarországi emlékekkel természetszerűleg elsősorban magyar érzelmű gyűjtők foglalkoztak, de jelentősebb kollekcióról nem beszélhetünk. Az egyik ilyen a Kreuzensteini várban létrejött gyűjtemény, melynek darabjaiból az 1895-ös Budapesti világkiállításon az első történeti bútorokból készített kiállítást rendezték. A középkori és reneszánsz tárgyak mellett értékes bútorok is megjelentek Spitzer Frigyes, Gróf Lázár Jenő, Stornó Ferenc és Jankovich Miklós gyűjteményében is.

1. ábra Milleniumi kiállítás Gótikus szobája a Kreuzensteini vár gyűjteményének darabjaival

 

Nálunk Radvánszky Béla[3], bár nem tárgyi emlékeket, hanem adatokat gyűjtött, korát megelőzve dolgozta fel 1874-1895 között nemcsak a 16.-17. század  bútortörténetét, hanem a főúri háztartások teljes enteriőrművészetét. Munkájának előszavában meg is indokolja ténykedését: ”egykorú emlékírókon és a nyomtatásban kiadott kútfőkön kívül (…) levéltárakban talált leltárak, hozományjegyzékek, lakodalmi rendek, étlapok, meghívók, családi levelezések, számadástöredékek (alapján) igyekeztem az egész nemzetünk régi szokásait, életmódját megismerni”. Őutána csak Voit Pál[4] foglalkozott enteriőrökkel, Oberschall Magda[5], majd a háború után Szabolcsi Hedvig,[6] Kovalovszki Júlia[7] és Vadászi Erzsébet csupán a jelentősebb megmaradt bútoremlékeket dolgozta fel, immár a létrejövő közgyűjtemények alapján.

3.1.2.      A klasszikus közgyűjtemények kora

Az első bútorokat iparművészeti tárgyként felsorakoztató közgyűjtemény azonban másféle indíttatásból jött létre.  Az 1872.-ben megalapított Iparművészeti Múzeum az 1863-as bécsi MAK és az 1851-es V&A Museum után a kor műiparának, és a közönség ízlésvilágának jobbításának szándékával jött létre. A sok kortárs és történeti tárgy között még elenyésző volt a bútorok száma, a válogatás alapja nem az eredetiség, régiség volt, hanem a mívesség. Így az első beszerzett tárgyak között lehetett a reneszánsz emeletes szekrény 18. századi másolata is. A múzeum „mintakollekciójának” létrehozásában kettős cél játszott szerepet: a múzeumot részben technológiai múzeumnak szánták, részben a gyűjtemény művészi igényessége volt a cél. Lényege a gyűjtés, és megóvás volt. Eleinte a gyűjteményt anyag és technika szerint osztályozták, később művészeti ágak szerint. Ekkor derült ki, hogy a bútorok száma igen kevés, ezért aukciókon pótolták a hiányzó darabokat, igyekezvén egy viszonylag teljes gyűjteményt létrehozni – mely jól példázza a kor muzeológiai „hitvallását”: a világ teljes egésze megismerhető, és bemutatandó. Viszont – jellemzően - csak a fontosabb nyugat-európai bútorkészítő műhelyek darabjait szerezték be kihagyva a kelet európai és a skandináv területeket, de cél volt, hogy átfogó képet tudjanak nyújtani a bútorkészítés történelméről.

1953-ban a Nagytétényi Kastélymúzeumban rendezte meg Szabolcsi Hedvig Sternegg Máriával együtt a „Magyar bútorok a XV-XVIII. századig” című kiállítást, ahol először nyílt lehetőség a középkori gyűjtemény reprezentatív bemutatására. Az épület helyreállítási munkái után ezt Batári Ferenccel 1967-ben felújították, a XV.-XVII. századra szűkítve a kört. Az épület újból esedékessé vált restaurálását követően pedig 2000-ben nyílt meg a ma is látogatható kiállítás (Európai bútorok a gótikától a biedermeierig), melyben két terem reprezentálja a gótikát, és további nyolc külön teremben kaptak elhelyezést a reneszánsz bútorművészet különböző területről származó emlékei. A bútorok mellett azonban szinte minden helységben megjelennek egyéb tárgyak is: csontfésű, csillár, faliszőnyegek, és igen gyakran időszaki kiállítás keretében elhelyezésre kerülnek virágcsokrok, legyezők, és más, a hétköznapi használat bemutatását segítő tárgyak is.

2.ábra. A Nagytétényi kastélymúzeum németalföldi bútorokat bemutató terme

3.2. Enteriőr rekonstrukciók

3.2.1.      Enteriőr rekonstrukciók eredeti bútorokkal

Valójában kétféle indíttatásból jöttek létre az első, teljes szobabelsőt megjeleníteni kívánó rekonstrukciók. Volt – bár kevés helyen – ahol a történeti épületekben maradtak meg részlegesen eredeti szobabelsők – többnyire falburkolatok-, melyek felújítása után értelemszerűen „adta magát” azok korabeli bútorokkal történő berendezése. Eltérő merészséggel alkalmaztak azonban kiegészítésként újonnan készített tárgyakat (főleg textileket). A hagyományos bútorgyűjteményekkel rendelkező múzeumok viszont az egyre növekvő érdeklődést kielégítendő kíséreltek meg a meglevő darabokból enteriőrőket létrehozni. Mindkét esetben a múzeumi cél már egyértelműen egy teljes szobabelső bemutatása volt, de még mindíg a látogatót a szemlélő szerepébe kényszerítette. A rekonstrukciókhoz mintákat a korabeli festmények, ábrázolások, illetve az írott dokumentumok – leltárak,  számadáskönyvek, testamentumok szolgáltatták.

3.ábra Magyar udvarházi berendezés rekonstrukció Voit Pál

4.ábra Középkori szoba rekonstrukciója Paris, Musée des Arts

3.2.2.      Enteriőr rekonstrukciók bútormásolatokkal

Ezeket a kiállításokat nevezhetjük lényegében – mai divatos szóhasználattal élve - 3 dimenziós installációknak. Az eredeti bútorokkal berendezett enteriőröknek nagy hátránya volt a szinte minden esetben jelentkező tárgyhiány. A megmaradt bútorok nagy többsége művészi kvalitása és tartóssága miatt vészelte át a századokat. Könnyen belátható, hogy sok könnyen cserélődő, könnyen pusztuló, egyszerűbb tárgytípusból egy sem maradt fenn, így a teljes, és sikeres rekonstrukcióhoz valamilyen mértékben mindegyiket ki kellett egészíteni. Sok helyen a történeti terekben nem lehetett biztosítani a megfelelő műtárgyvédelmet, így felismerve, hogy az enteriőröknél elsősorban nem a tárgy eredetisége, hanem maga a kontextus, a tárgyak egymáshoz való viszonya a lényeges, az eredeti darabok hiteles másolatait helyezték el. Így jöttek létre az egyre nagyobb mértékben bútormásolatokkal berendezett rekonstrukciók.

A másolatok hitelessége több kérdést felvet. Ennek szabályait így foglalja össze Peter Vemming Hansen[8]: „Modern másolatkészítés a szó valódi értelmében a kézműves technika gyakorlása és a régészeti kutatás közötti párbeszédre kell épüljön, a szó legpontosabb értelmében” (Crabtree 1966).[9] Igen nehéz összevetni a középkor kézműves technológiáját a jelen koréval, mivel az új anyagok és a hatékonyabb termelési módszerek lassan elfeledtetik a régi kézműves hagyományokat. Különösen fontos emiatt e szakmabeli tudás újrafelfedezése, illetve továbbéltetése másolatok készítésével.

Szép számban maradtak fenn középkori mesterek termékei. A (sok helyen) máig megőrződött technológiai ismeretek is elsajátíthatók. A famegmunkáláshoz használt kézműves szerszámok is számos régészeti leletből ismertek, mint ahogy gyakran ábrázolják használat közben kortárs művészek is (Christie 1974, van Tryghem 1966, Scharf 1989, Goodman 1962, Arwidsson & Berg 1983, McGrail 1982). Ilymódon az eszközök, a munkakörnyezet és a kész termékek meglehetősen jól vannak dokumentálva.  De, mivel mindig is lesz nem ismert eleme a készítési folyamatnak, ezt csak a gyakorlatban lehet a lehető legjobban megismerni és elsajátítani.
A másik probléma, amit számításba kell venni, a rendelkezésre álló információ minősége és mennyisége arról a tárgyról, amit másolni szeretnénk. Vajon elegendő-e az ismeretanyagunk, hogy a szerkesztési elv, az anyagok, de még akár a szerszám lenyomata is tökéletesen másolható legyen, és ha igen, lehet-e a kortárs módszereket és eszközöket alkalmazni arra, amit másolni kívánunk? Ezt minden esetben jól meg kell fontolni, mielőtt nekikezdenénk a kísérleti másolat elkészítésének. A munkára fordítható anyagi lehetőségektől függően, kérdés, vajon megengedhetőek-e a modern eljárások és szerszámok a kívánt hatás elérésében?”

 

Az ideális másolatok tehát anyagukban, technikájukban, megjelenésükben követik az eredetit, de deklaráltan újonnan készítettek. Nálunk ez a felfogás még nehezen elfogadható. A másolatok készítésének sajnos inkább rossz példáival találkozunk: pácolt fenyődeszkák tölgyfa helyett, öregítés, gépi szerszámok használata.

 

A hitelesség problémájának lehetséges megoldása lehet a csak részleges másolatok elkészítése, bizonyos egyszerűsítésekkel, ráutaló jelzésekkel. Lényege, hogy abban az esetben, ha a meglevő ismeretek kevesek a hiteles másolat elkészítéséhez, de jóval többek a semminél, utalásos jelzésekkel lehet a rekonstrukciót érzékeltetni. Ennek az irányzatnak csak építészeti példái ismertek, legjobb tudomásom szerint enteriőrök terén nem próbálkoztak még ilyesmivel.

 

5.ábra Pásztó, Oskolamester háza

3.2.3.      Életmód rekonstrukciók

A nyolcvanas évektől kezdve, az ökomúzeumok megjelenésével kutatók, múzeumi keretek között, olyan kutatásra és kísérletezésre épülő életmód rekonstrukciókat készítenek, amelyek látszatra egyeznek a csak szórakoztatásra épülő látogatócsalogató bemutatókkal. Azoktól eltérően ezeket alapos kutatás előzi meg, és maga a megvalósítás is a tudományos megismerést célozza. Ez nagyon hasonlít a másolatokkal készülő rekonstrukciókhoz, de ebben az esetben a gyűjtés és megóvás helyett az intenzív kommunikáció, a megismerés lép a múzeológia homlokterébe. Mi több, a múzeumi bemutatás módja is megváltozott. A látogató ezeken a „kiállításokon” már maga is tevékeny részesévé válik annak, a kiállított tárgy nem piedesztálra emelt, megőrzendő érték többé, hanem megismerendő világ egy része.

Az elfeledett technológiák gyakorlati kipróbálása új összefüggések felismeréséhez vezethet, hiba lenne ezeket Walt Disney világához hasonlítani. Többnyire középkori várakhoz kapcsolódó kutatási helyek között akad olyan is, ahol egy egész kisvárost építettek fel hasonló célból. A rekonstrukció itt azonban nem cél, hanem eszköz.

3.2.4.      Virtuális Múzeumok felé

A látogató valódi részese lesz a munkának, saját tapasztalatokat gyűjt, lehetővé válik számára, hogy akár maga is elkészíthesse „saját szórakozására” az ételeket, vagy a tárgyakat. Ehhez a világháló segítségével képes-„szagos” segítséget is kap, több tucat fórum kínál pontos leírásokat ruha szabásmintákról, bútorkészítési metódusokról, ételreceptekről, melyeket elkészítésekor megtapasztalt ismereteit újfent a háló segítségével közkinccsé teheti.

6. ábra asztalos munka közben Kenilworth Castle Medieval Villageban

7. ábra Középkori konyha-rekonstrukció és kenyérsütés Németországban

 

4.     Enteriőrekonstrukciók hitelessége

 

Az enteriőr-belső tér berendezése nehezen megfogalmazható valami. Nemcsak tárgyakat jelent, hanem olyan fogalmakat is, mint színek, arányok, méretek. Alábbiakban megpróbálom összefoglalni, hogy egy többé kevésbé hiteles enteriőrrekonstrukciónak milyen kritériumoknak is kell megfelelnie:

4.1. Az épületen belüli elhelyezkedés hitelessége

4.1.1.      a helységek egymáshoz való viszonya

Egy épület mindig több kisebb egységre tagolódik. Egymástól jól ekülöníthetőek a reprezentatív helységek, a lakóhelységek, a hitélet helységei, a raktározás helyei, a védelemmel összefüggő helységek, a műhelyek, a főzés helyszínei, állattartás helyei, közlekedőhelységek stb.. Ezek az egységek egymáshoz is meghatározott rendszerben kapcsolódnak (női lakosztály, férfi lakosztály és a reprezentatív helységek; a tűzveszélyes konyha mindig a lakóhelységektől lehető legtávolabb esik; a cejtház /fegyvertár/ és az őrség lakhelye mindig a legkényesebben védhető pont közelében van; stb.). Egy egységen belül is különböző funkciójú helységeket lehet elkülöníteni.

Ennek fényében a rekonstrukció akkor hiteles, ha tisztázni lehet, hogy az egyes helységek milyen csoportokba tömörültek és azon belül milyen szerepet töltöttek be.

4.1.2.      közlekedési rendszere

Egy épületen belül nagyon fontos az egyes helységek, helységcsoportok megközelítési módja. Minden korra és épületre jellemző a lépcsők elhelyezésének és kialakításának módjai, a helységek megközelíthetősége. Ennek alapján akkor hiteles egy rekonstrukció, ha az adott kor közlekedési útvonalai tisztázhatók. Ha meg lehet határozni a függőleges közlekedés (lépcsők, létrák, rámpák) helyeit, az egyes helységek és helységcsoportokon belüli összeköttetések (ajtók) meglétét.

4.1.3.      az egyes helységek funkciója

Minden egyes helységnek meghatározott, de esetenként akár több funkciója is lehetett (pl.: fogadószoba és dolgozószoba; főzés és mosogatás egy helyen; terménytárolás és feldolgozás stb). Ezeket a következő kérdések tisztázásával lehet megállapítani: hány egységből álltak a helységcsoportok, kik, mikor, milyen gyakorisággal, mire használták az egyes helységeket?

Ezeket a kérdéseket a helységkapcsolatok funkcionális elemzésével kell tisztázni.

4.2. A helység építészeti megjelenésének hitelessége

A tér építészeti kialakításának hitelességéhez hozzátartozik a helység geometriai méreteinek rekonstruálhatósága, a lefedés technológiájának (boltozat v. síkmennyezet), anyagának (kő, tégla, fa), felületi képzésének (vakolt, vakolatlan), valamint az ablakok és ajtók helyének és kialakításának ismerete. Ezek alapján tisztázandó:

Alaprajzi méretek

Térmagasság

Lefedés

Felületek kiképzése

Ajtó és ablak hitelessége

4.3. A helység belső elrendezése

A helységben elhelyezett bútoroknak tárgyaknak nemcsak a megjelenése a fontos, hanem hogy hova van elhelyezve, melyik másik bútor, tárgy elé, mellé stb. Pl. egy ládát lehet a fal elé, annak tengelyébe is helyezni, de egy ágy lábához is, vagy adott esetben asztal gyanánt a terem közepére is. Mindhárom esetben más-más funkciót tölt be ugyanaz a láda. Egy ágyat is lehet a falsarokba, a terem közepére, vagy akár falfülkébe is helyezni. Mindegyik megoldás egy-egy korra, vagy területre jellemző.

4.4. Belsőépítészeti elemek

Burkolatok       

Az enteriőröknek meghatározó elemei a burkolatok: a “nyers” falak, a padlók és a mennyezet burkolata a helységben tartózkodók térérzetét döntően befolyásolják. Gondoljunk csak a színek érzelembefolyásoló hatására, a kárpitok, gyékényszőnyegek, fa hőszigetelő, hőérzetet módosító képességére, a burkolatok akusztikai hatásaira.

Bútorok

A bútorok a tér leglátványosabb, de korántsem egyedüli meghatározói az enteriőröknek. A hitelességhez hozzátartozik, hogy bizonyossággal meg tudjuk határozni a bútordarab tipusát (pl.: sessel szék vagy lombard típusú szék), a stílusát melyet a készítés helye, a készítő származása és természetesen a készítés ideje döntően meghatároz.                   

Használati tárgyak

Az enteriőrök valós képéhez hozzátartoznak azok az apró, gyakran jelentéktelennek tűnő tárgyak, melyek élővé teszik a helységek bútorok által meghatározott vázát: pipák, gyertyakoppantók, varróeszközök, poharak, tányérok, szerszámok stb.

Fűtőberendezés

A helység megjelenésének teljességéhez hozzátartozik a fűtőberendezés elhelyezése, típusa,a fűtés módja, a fűtőanyag tárolása stb.

Világítás

Az egyéb használati tárgyaktól elkülönítve tárgyalom, de részben azok körébe tartozik a helységek megvilágítása. Döntően a korra és adott helyre jellemző a világítóeszközök használatának módja: mécses (kerámia, réz, stb), csillár (réz, bronz, fa, vaslámpás),  gyertya vagy fáklya stb.

4.5. Tárgyak készítési módja:

Anyaga

Színe

Szerkezet

Technológiája

Az egyes tárgyak típusainak és stílusának meghatározásán túl a hitelességhez hozzátartozik az adott tárgy elkészítéséhez használt anyagok, színek, szerkezetek és a megmunkálásból eredő felületi jellegzetességek hitelessége is.

 

A fentiek alapján jól látható, hogy egy enteriőr rekonstruálásánál milyen kis szerepet játszanak a bútorok. Mennyi minden szempont befolyásolja még annak hitelességét. Mégis, még mindig tartja magát az a képzet, hogy az enteriőr csak bútorokból áll, és azok hitelességén múlik az enteriőr egésze.

 

 

 

5.     Végszó        

Miként az épületeknél a romok, úgy az enteriőröknél is csak nehezen értelmezhető elemek maradnak a bútorok hiteles kiegészítések nélkül. Bár valóban sok mindent nem tudunk, nem tudhatunk az eredeti állapotról, mégis a tudományos kutatáson alapuló rekonstrukció - azaz „újonnan megalkotás” – többlet információt hordoz, lehetővé teszi az értő elme számára a sokkal mélyebb megismerést, az összefüggések felfedezését. A pusztán esztétikai élmény helyébe a gondolkodó megismerés lép.

Az elmúlt korok rekonstrukciói egyszerre kettős értékelést tesznek lehetővé: egyrészt megismerhetjük, hogy számunkra most mit jelentenek a múlt tárgyai, de az új típusú életmód-kiállításokon való részvétel lehetővé teszi megismerni azt, hogy az elmúlt kor embere számára mit jelenthetett ugyan az. Ez egyúttal a „kívülről látni önmagunkat” érzetét adja, lehetővé téve a döntéseink következményeinek felelősségteljesebb megismerését.

A modernizálódó múzeumoknak ezt az igényt kell kielégíteniük, de elkerülve a felszínesség, a szórakoztatás csapdáját. A múlttal való megismerkedés könnyen a múltba való meneküléssel, önmagunk és a világ kutatása az önmagunkról történő elfelejtkezéssel cserélődhet fel.

 

 

 

 

6.     Kiállítások itthon és külföldön  

 

                 

8. ábra Konyha, Palazzo Davanzatti, Firenze                                 9. ábra Vintner kocsmája, 16. szd vége, Würtzburg

 

                 

10. ábra Lovagterem, Ronneburg, vár                                             11. ábra. Castle Beynac, konyha

                 

12. ábra Faburkolaos szoba, Pfalzeb Pustertal, 1540  13. ábra Konyha, Marksburg vára

 

                 

14. ábra Lakószoba, Marksburg vára                                             15. ábra Lőcse városháza nagyterme

 

                 

16. ábra Haarlem, Frans Hals Múseum, 16. szd.                          17. ábra Tower of London, St Thomas Tower

                 

18. ábra Padova, Castello di Monselice                                           19. ábra Hálószoba a németországi Eltz várában

                 

20. ábra Blois, királyi kastély, Medici Katalin                             21. ábra Terem a Vay kastélyban

hálószobája

 

                 

22. ábra Terített asztal, Cesky Krumlov                                        23. ábra Refektórium, 17. szd, Zlata Koruna

 

                 

24. ábra Velence, Palazzo                                                  25. ábra Sárvár, Nádasdy Ferenc múzeum

 

 

                 

26.  ábra Sárospatak, Rákóczi Múzeum                                         27. ábra Beaune ispotályának kórterme, Fro.

 

7.     Illusztrációk jegyzéke   

 

1. ábra Milleniumi kiállítás Gótikus szobája a Kreuzensteini vár gyűjteményének darabjaival

2. ábra. A Nagytétényi kastélymúzeum németalföldi bútorokat bemuató terme

3. ábra Magyar udvarházi berendezés rekonstrukció, Voit Pál

4. ábra Középkori szoba rekonstrukciója Paris, Musée des Arts

5. ábra Pásztó, Oskolamester háza

6. ábra asztalos Kenilworth Castle Medieval Villageban

7. ábra Kenyérsütés Németországban

8. ábra Palazzo Davanzatti, Firenze                              

9. ábra Vintner kocsmája 16. szd vége Würtzburg        

10. ábra Lakomaterem, Ronneburg, Németország.                                                       

11. ábra Pfalzeb Pustertal, 1540, Németország.

12. ábra konyha, Castle Beynac Fro.                                       

13. ábra Konyha, Marksburg vára,                  

14. ábra Lakószoba, Marksburg vára,             

15. ábra Nagyterem, Lőcse, városháza,                       

16. ábra Haarlem, Frans Hals Múseum, 16. szd.                      

17. ábra Tower of London, St Thomas Tower             

18. ábra Padova, Castello di Monselice                      

19. ábra Hálószoba, Eltz vára, Németország                

20. ábra Medici Katalin hálószobája, Blois, királyi kastély,

21. ábra Terem, Vay kastély

22. ábra Ebédlőasztal, Cesky Krumlov                                                

23. ábra Refektórium, Zlata Koruna

24. ábra Velence, Palazzo                                            

25. ábra Sárvár, Nádasdy Ferenc múzeum

26.  ábra Sárospatak, Rákóczi Múzeum

27. ábra Beaune ispotályának kórterme, Fro.

                                                                                                         

8.     Bibliográfia                                                                               

Ács, Horváth, Vámos-Lovay:Az idő sodrában, Az Iparművészeti Múzeum Gyűjteményének

története. IMM, Bp., 2006.

Batári Ferenc-Vadászi Erzsébet: Bútorművészet a gótikától a biedermeierig. IMM, Budapest, 2000

B. Nagy Margit: Várak, kastélyok, udvarházak, ahogy a régiek látták. Bukarest, Kriterion,

1973.

Falke, Otto von: Die Sammlung Dr. Albert Figdor, Wien. Berlin & Wien, 1930.

Grüll Tibor(szerk.): Az európai Művelődés története. Corvina, 1999.

 

György Péter: Az eltörölt hely a Múzeum. Magvető, Bp., 2003.

 

Kaesz Gyula: Ismerjük meg a bútorstílusokat. Gondolat, Bp., 1978.

 

K. Csilléry Klára: Bútorművesség. In.: Magyar Néprajz III. Anyagi kultúra 2 Kézművesség.

Főszerk.: Domonkos Ottó. Akadémia kiadó Bp.1991.

 

Kovalovszki Júlia: Gótikus és reneszánsz bútorok, Corvina, 1980

Maczák Nóra: Az európai időszemlélet változása és értelmezése. Forrás: https://www.feek.pte.hu/feek/feek/index.php?ulink=614

Marosi Ernő(Szerk): Magyarországi művészet 1300-1470 körül, Bp.,  Akadémia Kiadó, 1987.

S. Nagy Katalin: A lakáskultúra története, Bp., Balassi, 2003.

Oberschall Magda: Magyar bútorok, Officina 1939.

 

Radvánszky Béla: Magyar családélet és háztartás a XVI.-XVII. században I-III, Bp., Helikon,

1986.

Schottmüller, Frida: Wohnungskultur und Möbel der Italianischen Reneissance, Stuttgart,

Verlag Julius Hoffmann, 1921.

 

Szabolcsi Hedvig: Régi magyar bútorok I: Főúri és polgári bútorművészet Bp. 1954.

 

Voit Pál: Régi magyar otthonok, Balassi Kiadó 1993

 

Dr. Vemming Hansen, Peter: Experimental Reconstruction of a  Medieval Trébuchet  Acta Archaeologica vol. 63, 1992, pp. 189 268 - Denmark